Az utóbbi néhány évben igencsak jelentős nevet szerzett az elektromos rollerek piacán a Xiaomi, hiszen több olyan nagyszerű modellt is elérhetővé tettek, amelyek ár-érték arányukat tekintve magasan a legjobbak közé sorolhatók.
Ezen a ponton a gyártó pontosan tudja, hogy már nem kell orbitális újdonságokkal előrukkolnia, bőven elegendő csak kisebb frissítésekkel szolgálnia ahhoz, hogy biztos legyen a siker, és pontosan ezt a receptúrát alkalmazták legújabb modelljüknél, ami a negyedik generációs Xiaomi Electric Scooter Pro Plus változata lesz.
A 4 Pro folytatásaként érkező újdonság apró, de annál fontosabb frissítésekkel szolgál majd, így hosszabb hatótávolsággal és erősebb motorral lesz felvértezve, de lássuk inkább konkrétan a bejelentés részleteit.
Az eddigi legerősebb motor 960W-os csúcsteljesítménnyel
A Xiaomi Electric Scooter 4 Pro Plus egyik érdekessége, hogy a gyártó minden eddiginél erőteljesebb villanymotort helyezett el benne, így a közvetlen előd 700W-os típusához mérten most egy 960W-os változatot kapott az eszköz, ami minden eddiginél nagyobb erőt ad neki.
Sőt mi több, a hajtást áttették a hátsó kerékbe a mérnökök, ami jobb stabilitást nyújt lejtőkön és kanyarokban, de a durvább felületi egyenetlenségek leküzdésére is ideálisabbnak tekinthető.
Bár a három sebességi móddal rendelkező e-roller csúcssebessége megmaradt 25 km/h-ban maximalizálva, azonban mind a gyorsulásban, mind az emelkedőkön való felkapaszkodásban hatékonyabban működik.
Akár 60 km hatótáv, mindössze 3 órányi töltéssel
Amivel kapcsolatban nagyot frissült még a Xiaomi legújabb elektromos rollere, az a hatótáv és a gyorstöltés. Az előző modellhez mérten ugyanis egy kicsit növekedett az egyetlen töltéssel megtehető távolság 55 kilométerről 60 kilométerre, de ami ennél is érdekesebb, hogy mindezt akár 3 óra töltés után elérhetjük.
A rollerhez kapható ugyanis egy 210W-os gyorstöltő, amivel a cellák akár 3 óra alatt kényelmesen feltölthetők. Ez jelentős javulásnak minősül, hiszen hagyományos töltővel ez az időtartam 9 órára növekszik.
A gyorstöltő természetesen külön kapható a rollerhez, gyári csomagjában csak hagyományos típust találhatunk. Töltőtől független elérhető azonban hozzá az intelligens akkumulátor-kezelő rendszer, benne minden fontos védelemmel, ami csak szükséges a biztonságos üzemeltetéshez.
Automatikus fénnyel, nagy gumiabroncsokkal és energiavisszanyerő rendszerrel
A Xiaomi Electric Scooter 4 Pro Plus elődjeihez hasonlóan nagyon sok hasznos biztonsági-, illetve kényelmi funkciót is kapott. Eleve nagyobb, 10 hüvelykes futásteljesítménnyel rendelkező gumikkal rendelkezik, amelyek nemcsak a stabilitást, hanem a lengéscsillapítást is biztosítják a járműnek.
Ezen felül automatikus világítással, beépített irányjelzővel, valamint nagyobb és világosabb hátsó lámpával is rendelkezik, ami a biztonság tekintetében különösen fontos tulajdonság lett, akárcsak a dupla fékrendszer, amihez mér egy energiavisszanyerő szisztéma is csatlakozott.
Bár vélhetően a nagyobb akkumulátor és az erősebb motor miatt a Xiaomi újdonsága egy kicsit nehezebb lett, mint elődje, már majdnem eléri a 20 kilogrammot, azonban így is könnyedén összecsukható mindössze három egyszerű lépésben.
Kényelmes kormány és intelligens társalkalmazás
A gyártó természetesen sem a kényelemből, sem az okos megoldásokból nem engedett a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro Plus kapcsán. Kormánya rendkívül kényelmes, csúszásmentes markolatot kapott, a reszponzív gyorsító mellett pedig kényelmesen, bal kézhez igazítva helyezték el rajta az irányjelző kapcsolót.
A többfunkciós műszerfal már-már motorkerékpáros érzetet adhat a felhasználók számára, pláne annak fényében, hogy valós időben képes kijelezni a jármű aktuális sebességét, állapotát és egyéb tulajdonságait.
A roller tudása természetesen a Mi Home alkalmazással még tovább bővíthető, így távolról tudjuk ellenőrizni a töltést, zárolhatjuk a motort, kapcsolhatjuk az automatikus világítást, de olyan funkciókat is módosíthatunk, mint az energiavisszanyerés intenzitása.
Az új Xiaomi elektromos roller várhatóan még tavasszal felkerül a boltok polcaira, árcédulája azonban egyelőre még nem ismert.