Barion Pixel

Általános Xiaomi kijelzőhibák a fizikai sérüléseken túl

xiaomi kepernyo hiba

Noha manapság kifejezetten fejlett védelmi megoldások léteznek – így például a Gorilla Glass technológia nagyon ügyesen megóvja okostelefonjaink kijelzőjét a karcolásoktól –, azonban a nagyobb fizikai sérülések ellen a készülékek többsége tehetetlen.

A megjelenítő tehát még mindig az egyik legsérülékenyebb alkatrésznek tekinthető minden okostelefonnál, és természetesen a Xiaomi sem jelent kivételt ez alól. A kijelző csere azonban a közhiedelemmel ellentétben gyakran nemcsak a fizikai sérülések, a repedések és törések esetén lehet szükséges, hanem más problémáknál is indokolttá válhat.

A látható sérülések miatt kell a legtöbbször kijelző csere

Azt azonban mégis bátran ki lehet jelenteni, hogy a Xiaomi okostelefonok esetében is a legtöbbször a látható sérülések miatt van szükség a kijelző cseréjére. Egy nagyobb ütés vagy egyéb fizikai erőhatás miatt ugyanis a készülékek külső üvegfelülete még mindig könnyen elreped vagy pókhálósodik.

Gyakran ilyen esetekben a kijelző felülete ép marad, sőt az érintőpanel is működik, csak a legfelső védőüveg hibásodott meg, azonban ilyen esetekben sem szabad halogatni a kijelző cseréjét, mert az egyik elsődleges védelmi vonal sérült, amiből könnyedén költségesebb hibák keletkezhetnek.

Elég csak arra gondolni, hogy a telefon belső hardverei ezzel védtelenné váltak a legkisebb nedvességgel és porral szemben is. A nyilvánvaló fizikai sérülések mellett azonban a Xiaomi okostelefonjai nagyon különféle kijelzőhibákat produkálhatnak, melyek csak cserével orvosolhatók. Hogy melyek ezek?

Sötét, semmire nem reagáló kijelző

Gyakori és kifejezetten kellemetlen probléma, ha a telefon kijelzője váratlanul elsötétül és semmire sem reagál. Sokan ilyenkor jelentős hibát vizionálnak, hiszen a telefon semmire sem reagál, azonban érdemes kipróbálni, hogy hívásra miként viselkedik.

Ha kicsörög, vélhetően csak a kijelző ment tönkre, de előfordulhat az is, hogy egy újraindítás vagy egy hard reset megoldja a gondunkat. Ha nem, akkor a kijelző csere lesz az egyetlen alternatíva.

Csíkos vagy foltos kijelző

Noha a Xiaomi telefonoknál is sokféle kijelzőhiba előfordulhat, azonban a csíkozódás és a foltosodás mindegyik közül a leggyakoribb. Csíkozódáskor jellemző, hogy csak a szalagkábellel van probléma. Ennek a sérülése vagy elmozdulása is okozhat ilyen jelenséget, a kijelző cseréjére csak akkor van szükség, ha a jelenség háttere nem innen eredeztethető.

A foltosodás már más lapra tartozik. A jellemzően sötétes elváltozások lehetnek jelentősebbek, a kijelző egy részét eltakaró problémák – amit sokszor neveznek a köznyelvben egyszerű befolyásnak is –, de kisebb, a panel szélén jelentkező, színvesztéssel vagy fehéresebb foltokkal kísért hiányosságok egyaránt előfordulhatnak.

Az esetek jelentős többségében mindkét hibajelenség csak a kijelző cseréjével orvosolható.

Érintésproblémák

Mint köztudott, a Xiaomi okostelefonjainak a kijelzője is három részből áll, a védőüvegből, konkrétan a megjelenítő panelből és az érintőfelületből. Ez a trió együttesen adja a teljes képernyőt, melynek bármelyik eleme elromlik, csak a teljes alkatrész cseréje jöhet szóba.

Ide sorolható az érintőpanel is! Amennyiben a készülék egyáltalán nem vagy csak részlegesen, hiányosan, bizonyos pontokon reagál az érintésünkre, akkor ennek az elemnek a meghibásodásáról lehet szó, ami minden esetben cserét von maga után.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top