Hihetetlen menetelésben van manapság a Xiaomi, a kínai gyártó ugyanis elképesztő eredményeket ért el az idén, ezáltal olyan rekordokat sikerült megdönteniük az okostelefonos piacon, amivel alaposan megleptek mindenkit. Az Apple maguk mögé utasítása ugyanis várható volt már egy ideje, de a Samsung megszorongatását kevesen gondolták volna, márpedig a Xiaomi globális viszonylatban a legjobbak közé emelkedett, és ez ma már nem csak az okostelefonos piacon van így.
A viselhető kütyük szegmensében is élre tört a Xiaomi
A Canalys elemzése szerint ugyanis elképesztő mértékű menetelést hajtott végre és okoskarkötős szegmensen belül is a gyártó, akiknek most először sikerült magabiztosan maguk mögé utasítani az Apple-t, aminek köszönhetően ezen a piacon szintén abszolút első helyre ugrottak.
Ebben hatalmas szerepet vállalhatott a Xiaomi Smart Band 6, mely nemcsak a kritikusok előtt vizsgázott kimagaslóan, hanem a kasszáknál egyaránt kiváló eredményeket ért el már a kezdetektől is, nem mellesleg pedig óriási előrelépéseket hozott a közvetlen elődökhöz viszonyítva.
Nemcsak erős hardverrel, hanem meglepően nagy OLED kijelzővel, pontos véroxigénszint mérővel és egyebekkel kecsegtetett, aminek jóvoltából 19,6 százalékos piaci részesedést hozott a második negyedévben kínaiak számára, ha a teljes viselhető eszközök szegmensét vizsgáljuk.
Ezt a Xiaomi mintegy 8 millió leszállított mennyiséggel tudta elérni, ami 2,6 százalékos emelkedés a tavalyi évhez mérten, és bár csak egy kicsivel jobb, mint az Apple eredménye – ők 7,9 millió terméket tudtak kiszállítani a második pénzügyi trimeszterben –, de így is a kínai óriás van az élen, míg a dobogó harmadik fokát a Huawei foglalhatta el.
Az okosórák világában még van mit behoznia a Xiaominak
Bár a gyártó annyira erős az okoskarkötőivel, hogy a teljes viselhető kütyüs ágazatot uralja, azonban fontos kiemelni, hogy az okoskarkötő és az okosóra között óriási különbségek vannak, így nem véletlen, hogy a Canalys elemzése is megnézte külön az utóbbi ágazatot.
Ebből kiderült, hogy konkrétan ezen a ponton még van mit behoznia a kínaiaknak, hiszen az Apple a 7,9 milliós leszállított példányszámot a második negyedévben kizárólag okosórákból hozta be, miközben a Xiaomi esetében ez csak 1,5 millió példány volt.
Ennek köszönhetően konkrétan ezt a piacot még mindig az Apple uralja, és a kínaiak a dobogóra sem tudtak felállni, aminek az oka az, hogy a Xiaomi még csak most erősödik az okosórás piacon, ők eddig inkább az olcsóbb, de egyébként teljesen hasonló tudású okoskarkötőkre koncentráltak.
A két piac a jövőben ráadásul várhatóan teljesen összemosódik majd, így egyre kevésbé lesz értelme külön-külön emlegetni az okoskarkötős és okosórás ágazatokat.
Rekord született
A Canalys elemzéséből egy kis érdekességet még mindenképpen ki kell emelnünk így a végére, hiszen mint megtudtuk, a kapcsolódó piacon elképesztő világrekord született, hiszen egy év alatt 5,6 százalékos növekedést tudott produkálni globális viszonylatban a viselhető eszközök teljes piaca.
Ez konkrétabb számokban kifejezve azt jelenti, hogy a második negyedévben világszerte 40,9 millió viselhető okoseszközt szállítottak le a gyártók a boltok polcaira, ami három hónap alatt abszolút páratlan, korábban nem tapasztalt teljesítmény.