Egyre határozottabban szeretne megjelenni az okostelevíziók piacán a Xiaomi, aminek apropójából még éppen az ünnepi szezon előtt két új készülékről is lerántották a leplet, melyek konkrétan a Redmi Smart TV termékcsaládot erősítik, és valójában már a jövő évi termékpalettát támogatják meg.
Ennek az oka nem más, minthogy mindkét készülék a Redmi Smart TV X 2022 modellnév alatt került beharangozásra, igazán nagy különbséget pedig gyakorlatilag csak a képátló tekintetében találhatunk köztük, az alaptulajdonságok terén azonban mindkét okostévé ugyanazt a kimagasló teljesítményt produkálja majd.
120Hz-es megjelenítővel
Bár az egyik készülék 55-, a másik pedig 65 hüvelykes képátmérővel rendelkezik, a termékdizájn tekintetében azonban szintén nem számíthatunk tőlük jelentősebb különbségekre, letisztult, vékony kávákkal büszkélkedő, mutatós lábakon álló megoldásokról van szó, melyek ráadásul 120Hz-es képfrissítési rátát kaptak.
Ez az okostelefonoknál már egyre gyakoribb kijelzőtechnika lehetővé teszi, hogy a televízió a lehető legfolytonosabb megoldások mellett biztosítsa a képmegjelenítést, ennek megfelelően kifejezetten alkalmas lesz a gyors felvételek visszajátszására is, sportközvetítéseket vagy videojátékokat tehát például kifejezetten nagy élmény lesz futtatni rajta, különösen 4K felbontásban.
HDMI 2.1 csatlakozóval, HDR-támogatással
Mindkét Redmi Smart TV X 2022-es modell támogatja a FreeSync Premium mellett a HDMI 2.1 csatlakozást – természetesen két további HDMI is található rajta –, aminek köszönhetően a képfrissítés nagyszerűen variálható. Ennek köszönhetően a televízió felhasználhatósága rendkívül széleskörű, gyakorlatilag bárhol megállja a helyét.
Mi sem bizonyítja ezt jobban más, minthogy alacsony késleltetési móddal is üzemeltethető, ilyenkor 4 ms-re lehet mérsékelni például a válaszidőt, aminek jóvoltából számítógép, de akár még konzol is minden probléma nélkül csatlakoztatható hozzá úgy, hogy a videojáték élménye egyenesen pazar lesz.
Mindezt ráadásul a szédületesen jó minőségű megjelenítés teszi teljessé, a 4K felbontású panelek ugyanis probléma nélkül kezelik a HDR-t, a Dolby Visiont, de a DCI-P3 színskála 94 százalékának a lefedése sem okoz neki gondot, azaz a színhűség terén szintén elragadó teljesítmény vár majd ránk.
Erőteljes hardverrel, kiváló hangzással
Természetesen a Redmi Smart X 2022 okostelevíziók hardveres szempontból sem okoznak majd csalódást. Egy közelebbről meg nem nevezett, de négy darab A73-as Cortex magra épülő processzor teljesít benne szolgálatot, méghozzá 3GB RAM társaságában, amihez egy 32GB-os belső tárhely is csatlakozott.
Ezen egyébiránt MIUI for TV 3.0 dolgozik, ami a Xiaomi okostelefonokról jól ismert MIUI kezelőfelület direkt televízióra szabott változataként nemcsak kellő stabilitást és sebességet, hanem könnyed használatot is biztosít.
Hogy a multimédiás élmény a lehető legmagasabb szinteken képviselje, mindkét televízióban 12,5W-os hangszórók kaptak helyet, melyek a Dolby Atmos technológiával tökéletes sztereó hangzást képesek biztosítani a készüléknek, a beépített mikrofonokkal pedig a hangutasítás technológiai feltételei is meg lesznek teremtve.
A Xiaomi okostévék ára
Sajnos a Redmi Smart TV X 2022 két típusáról egyelőre még nem kaptunk konkrét nyugati információkat, így nem tudni, hogy a mi régiónkban pontosan mikor és milyen áron érkeznek, de a kínai árcédulák azért adnak már némi támpontot erről. Az 55 hüvelykes modell esetében például átszámítva nagyjából nettó 130 ezer forint körüli vételárral számolhatunk majd, míg a 65 hüvelykes típusért mintegy 170 ezer forintot kér a gyártó.