Néhány napja az egész okostelefonos szakma az iPhone 14 Pro egyik nagy újdonságáról, az úgynevezett dinamikus szigetről beszél, ami valóban egy rendkívül látványos, bizonyos tekintetben hasznos kiegészítője lehet a jövő okostelefonjainak.
Bár az Apple egy óriási újításként vezette fel a fejlesztést, valójában azonban ez egy olyan szoftveres trükk, amit egy megfelelő Android alapú kezelőfelülettel rövid idő alatt le lehet programozni, ezt pedig a Xiaomi-hoz tartozó MIUI kapcsán nemrégiben be is bizonyították.
A Twittert ugyanis ellepték azok a mozgóképek, amelyeken tehetséges szoftverfejlesztők prezentálják, hogy sikerült máris egy az egyben lekoppintaniuk a Dynamic Island név alatt elhíresült újdonságot, ami bizonyos Xiaomi telefonokon máris elérhető.
Mi az a Dynamic Island?
Hogy mi az a Dynamic Island? Valójában a kijelző felső részén elhelyezett, egyfajta pirula formájú kivágás, ami nemcsak a szelfikamerát öleli körül, hanem rengeteg extra funkciót tesz elérhetővé szinte azonnal a felhasználók számára.
Lenyomását követően ugyanis azonnal elérhetővé válnak bizonyos applikációk, de akár ki is egészíthet egyes programokat, így extra vezérlőket jeleníthet meg, vagy albumborítókat prezentálhat egy zenelejátszó mellé és így tovább.
Egy ilyen dinamikus szigetnek, illetve sávnak bizonyára mindenki örülne, még az Android-felhasználók is, így a jövőben alighanem valamennyi gyártó termékénél megjelenhet ez az extra, sőt a Xiaomi esetében bizonyos modelleknél már nem is kell várni rá.
Egyes Xiaomi modelleken már elérhető a dinamikus sziget
Mindössze néhány nappal azt követően, hogy az Apple bemutatta az iPhone 14 Pro újdonságát, egy külső Xiaomi fejlesztő rögtön elkészítette az úgynevezett Dynamic Island MIUI kezelőfelületre optimalizált változatát.
Ennek köszönhetően bizonyos okostelefonok, illetve néhány téma esetén már most találhatunk olyan szoftveres kiegészítéseket, amelyek tökéletesen modellezik a dinamikus szigetet, tehát a Xiaomi-tulajdonosok sokkal előbb használatba vehetik ezt az extra lehetőséget, mint az Apple-rajongók.
Az első ilyen frissítéseket elfogadták, így a MIUI témaáruházból már most elérhetünk olyan típusokat, melyek tartalmazzák a dinamikus szigetet, azonban fontos hozzátenni, hogy a nyugati felhasználóknak még várniuk kell egy kicsit rá, hiszen a Twitteren többen is jelezték, hogy a dinamikus szigetet támogató témák futtatásához kínai ROM kell a készüléken.
Mindez természetesen csak átmeneti állapot, hiszen amint valami megjelenik Kínában a MIUI kapcsán, az rövidesen a nyugati régiókat is meghódítja, tehát némi türelemmel nemsokára mi is kipróbálhatjuk már készülékeinken a dinamikus szigetet.
Milyen Xiaomi telefonokon működik a Dynamic Island?
Egyelőre még nagyon korlátozott azoknak a Xiaomi okostelefonoknak a száma, melyekkel kompatibilisek a dinamikus szigetet támogató MIUI témák, azonban azt már most ki lehet jelenteni, hogy kizárólag azok a modellek esnek majd bele ebbe a körbe, amelyek kameralyukas megoldással büszkélkedhetnek.
Érdekesség azonban, hogy nem feltétel a középre pozícionált kameralyuk, hiszen bár az eredeti megoldás ezt erőlteti – és a Xiaomi 12 esetében is így találkozhattunk vele –, ugyanakkor láttuk már Xiaomi Mi 11-en is működni, ahol a kameralyuk a bal sarokba volt pozícionálva.
Természetesen a MIUI-ra programozott dinamikus sziget egyelőre még nagyon korlátozott tulajdonságokkal rendelkezik, ezáltal a videók alapján egyelőre csak a zenelejátszó kezelhető vele, illetve az értesítéseket tudja megjeleníteni, azonban az alapok már elérhetők, így ettől a ponttól rengeteg extrával bővíthető majd a jövőben.
Lesz hivatalos Dynamic Island a Xiaomi készülékein?
Noha ez nagyban függ az újdonság sikerétől, de amennyiben nem is pontosan ezen a néven, azonban valamilyen más formában szinte biztosan átülteti saját készülékeire a Xiaomi ezt az ötletet, amivel kapcsolatban nem szabad elfelejteni, hogy néhány Android operációs rendszerrel dolgozó telefongyártó már korábban megvalósította hasonló formában.