Barion Pixel

Még februárban megjelenik a Xiaomi HyperOS 2.1 globális verziója

Xiaomi HyperOS 2.1

Elképesztő ütemben fejleszti HyperOS szisztémáját a Xiaomi, akik most bejelentették, hogy az egyre népszerűbb operációs rendszert már csak néhány nap választhatja el a globális változat megjelenésétől.

A HyperOS 2.1 ugyanis Kínában már megjelent, de ott is csak főleg a csúcskategóriás vagy az újabb Xiaomi telefonokon vált elérhetővé, jelentések szerint pedig a gyártó arra készül, hogy ez a szoftver még februárban a nemzetközi felhasználók számára egyaránt elérhetővé váljon.

A XiaomiTime értesülései szerint a gyártó olyan jól áll ezzel a tervezettel, hogy az új HyperOS globális verziója már elkészült, jelenleg is tesztelik a háttérben, és ha minden jól alakul, akkor február végén színpadra állhat.

A Xiaomi 14 Ultra elsők között kaphatja meg az új HyperOS-t

A korábbi gyakorlathoz hasonlóan a gyártó várhatóan ismét szép sorjában adogatja majd ki a frissítést az egyes modellekre, így az egyik első készülék a Xiaomi 14 Ultra lehet, amelyik megkapja a HyperOS 2.1-es buildjét.

Az OS2.0.100.0.VNAMIXM firmware-verzió alatt észlelt újdonságot kifejezetten ehhez a modellhez szabták, de a források szerint biztosan megkapja még az elsők között a Xiaomi 13 és a Xiaomi 13 Pro is.

A Xiaomi 14 Ultra elsők között kaphatja meg az új HyperOS-t

Sőt mi több, mivel a Kínában már megjelent Xiaomi 15-ös sorozat tagjai már megkapták ezt a rendszert, teljesen elképzelhetőnek tartjuk, hogy Európába már a legújabb telefonsorozat is alapból a 2.1-es HyperOS-sel telepítve érkezik.

Magyarul tehát mindez azt jelenti, hogy a 2.1-es frissítés nem jelenik meg azonnal és feltétel nélkül minden olyan készülékre, amelyik korábban HyperOS 2-re frissült, előbb a fentiekben említett modellekre jöhet a globál verzió, majd ezt követően kaphatják meg a további eszközök.

Milyen újdonságokkal érkezik a HyperOS 2.1?

A HyperOS 2.1 segítségével a Xiaomi rengeteg olyan fejlesztést hoz a tulajdonosok számára, amelyek azt a célt szolgálják, hogy javítsák a felhasználói élményt, sőt egy egészen új szintre emeljék az egészet.

A frissítéssel várhatóan jön egy vadonatúj, minden eddiginél kifinomultabb kezdőképernyő, ami intuitív felhasználói felületet és elemeket biztosít majd számunkra, de újratervezték benne a programozók a komplett Vezérlőközpontot, és a csatlakoztathatóság zökkenőmentességét is finomhangolták.

Érdekesség, hogy a frissítés telepítésével sikerült megnövelniük a kamera-élményt, hiszen érkeznek a mesterséges intelligenciára épülő különféle okoseszközök, de továbbfejlesztették az albumkezelést, mindemellett pedig optimalizációra is sor került a jobb fotózás érdekében.

Ezen felül a Xiaomi gondolt a játékrajongókra is, így sikerült a HyperOS 2.1 által még magával ragadóbb élménnyé tenni a mobiljátékokat, hiszen valamilyen formában optimalizálták a teljesítményt is.

A játékosok számára mindemellett frissített eszköztárat biztosít majd a gyártó, amihez egy teljesen új kezelőfelület is társul a teljesítményhez kapcsolódó beállításokkal a főszerepben.

Nem elhanyagolható szempont továbbá, hogy a legújabb HyperOS már kivétel nélkül Android 15-re épül – így nem lesz nehéz szűrni, hogy milyen telefonok részesülhetnek belőle –, miközben tartalmazzák a 2025. januári biztonsági csomagokat is.

A HyperOS 2.1-es változatának bevezetése tehát már itt van a sarkon, az igazán nagy kérdés leginkább az, hogy pontosan mikor számíthatunk majd a nemzetközi verzió érkezésére, mindemellett pedig a Xiaomi mennyire különíti el egymástól a kínai és a globális verziót, ha ugyanis azt kapjuk, mint a keleti piacon, akkor egy igencsak jelentős frissítésről beszélhetünk.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top