Barion Pixel

Redmi Note 11 teszt

Redmi Note 11 teszt

A Redmi Note termékcsalád már hosszú évek óta a Xiaomi egyik legnagyobb sikertörténetének tekinthető. Számszerűsítve ez több mint 200 millió eladott okostelefont jelent, amihez nagyban hozzájárult az évek óta magas szinten tartott minőség és a verhetetlen ár-érték arány.

Aki ugyanis a legtöbbet szeretné kihozni a pénzéből, annak mindenképpen számításba kell vennie a Redmi Note-szériát, hiszen a gyártó 2022-ben is gondoskodott aktuális modellekről, amelyek a korábban kikövezett úton haladnak előre, tehát árukhoz mérten kimagasló felszereltséggel rendelkeznek.

A nagy siker miatt a Note 11 idén rögtön négy változatban kerül a boltok polcaira, és bár Magyarországon első körben csak a két alapkiadás lesz kapható, később viszont érkeznek a jól megszokott Pro változatok is.

Mivel hazánkban egyelőre csak a két kisebb testvér aktuális, ezért az elmúlt napokban alaposan leteszteltük nektek a Xiaomi Redmi Note 11 okostelefont, az alábbiakban pedig minden kapcsolódó tapasztalatunkat megosztunk veletek.

Megszokottan biztonságos csomagolás rejti a készüléket

Bár úgy hírlik, hogy a Pro modellek ezen a téren majd a Mi-sorozathoz húznak, azonban a Redmi Note 11 csomagolása még teljes mértékben a korábbi éveket idézi fel előttünk. Ennek megfelelően egy fehéres alapszínnel ellátott, rendkívül minimál megjelenésű dobozban kapjuk a telefont, rajta egy szerény fotóval az eszköz elő- és hátlapjáról.

A Xiaomi természetesen jól látható helyen feltüntette a márkanevet is a könnyedebb beazonosíthatóság érdekében, ugyanakkor nem mehetünk el már szó nélkül amellett, hogy az egyszerűbb, kizárólag csak terméknevet megjelenítő dobozok mennyivel jobb összhatást keltenek ennél a termékfotós megoldásnál.

Megszokottan biztonságos csomagolás rejti a készüléket

Ízlés kérdése, az viszont már nem, hogy a gyártó ezúttal sem spórolt a doboz anyagával, két nagyon vastag, egymásba csúsztatható kartonelem óvja a sérülésektől a készüléket, illetve annak kiegészítőit. Különösen a sarkokon gyakorlatilag kikezdhetetlen megoldásról beszélünk, ami rendkívül fontos szempont olyan esetekben, amikor például webshopból rendelnénk saját példányunkat.

Ebben a vastag dobozban ugyanis óriási erőhatásnak kell érnie a készüléket ahhoz, hogy valami baja legyen. Ezt a masszív hatást pedig belülről ismét egyfajta fiókos megoldás teszi teljessé, ezáltal a telefont felülről egy kisebb doboz védi – benne a leírásokkal és a szilikon tokkal –, és csak ennek kiemelését követően bukkan elő koporsójából az eszköz, ami alatt a töltőalkatrészek kaptak helyet.

Mondhatjuk tehát bátran: a csomagolás terén a szokásos felállás jellemzi a Note 11-et, ami óriási pozitívum, hiszen minek változtatni egy olyan recepten, ami hosszú évek óta kiválóan működik?

A szilikon tok és a gyorstöltő sem hiányzik a csomagból

A Redmi okostelefonok egyik sajátossága, hogy a vásárlást követően egy rögtön használható, teljes értékű készüléket kapunk, amihez minden kiegészítő ott lapul a dobozban. Ezt ma már pozitívumként kell számon tartanunk, hiszen egyre gyakoribb eset, hogy egy gyártó kihagyja a töltőt a csomagból, itt azonban egy kulcsra kész megoldás fogad minket.

Masszív szilikon tok

Ami elsőként a kezünkbe kerül a kicsomagolást követően az a szilikon tok. A Redmi Note 11 esetében ismét egy áttetsző, masszív és kiváló minőségű megoldást kapunk a gyártó részéről. Bár volt idő, amikor ezek a tokok csak dísznek voltak jók, a Xiaomi már évek óta gondosan odafigyel a kvalitásra.

Masszív szilikon tok

Ennek megfelelően a dobozban talált kiegészítő tökéletesen illeszkedik, tényleges extra védelmet nyújt a sarkok és a készülékház számára, és amennyiben nem nyújtogatjuk, nem szedjük le minden nap több alkalommal vagy nem ezzel játszunk stresszcsökkentőt, akkor magabiztosan ki merjük jelenteni, hogy a teljes életciklus során képes kiszolgálni a készüléket.

33W-os gyorstöltő

Amint kiemeljük a dobozból a telefont, a tálca alatti fiókban megtaláljuk a töltéshez szükséges kiegészítőket. Ennek megfelelően előbukkan egy adatátvitelre is alkalmas, USB-C csatlakozással rendelkező töltőkábel, de ami ennél is lényegesebb, az maga a töltőfej.

33W-os gyorstöltő

A Redmi-sorozat esetében több modellnél is találkoztunk már 33W-os töltőfejjel, és ennél a típusnál sincs ez másként. Segítségével – illetve a Quick Charge 3+ technológiával kiegészülve – képes arra, hogy akár 60 perc alatt 100 százalékra töltse a készülék 5000 mAh-s Li-Po akkumulátorát.

Gyári kijelzővédő fólia

Évek óta megszokott tulajdonság a termékcsalád valamennyi tagjánál, hogy a képernyőt gyárilag egy kijelzővédő fóliával látják el, amit a Redmi Note 11 is megörökölt. Minőségileg ezzel a kiegészítővel nem érzékeltünk jelentős előrelépést a Note 10 Pro-hoz mérten, azonban így is örülhetünk neki.

A szilikon tokkal együtt ugyanis a Xiaomi így gyakorlatilag minden oldalról azonnal védelmet nyújt készülékének, és bár az előlapot még Gorilla Glass 3 is védi a karcolásoktól és a kisebb sérülésektől, a fólia azonban jelentősextra támogatást ad neki bizonyos esetekben.

A termékdizájn az elődöket idézi

Noha sok helyen lehetett arról olvasni, hogy a Xiaomi Redmi Note 11 a termékdizájn terén egyre jobban az iPhone sajátosságait koppintja, aki azonban jól ismeri a termékcsalád korábbi tagjait, az pontosan tudja, hogy ez ebben a formában jelentős sarkítás.

Előlap

A Note 11 ugyanis egyenes folytatása a közvetlen elődnek, szemből például kifejezetten nehéz megkülönböztetni egy Note 10 Pro-tól, hiszen vékonyka kávák, lekerekített szélek és a panel felső részének közepén elhelyezkedő kameralyuk jellemzi, ami határozottan letisztult hatást kelt számára.

Előlap

Hátlap

Amint megfordítjuk a készüléket, szintén az előd sajátosságai sejlenek fel előttünk. A kamerasziget a belső elrendezést és a szenzorok képességeit leszámítva pontosan ott van, és nagyjából még akkora kiterjedésű is, mint legutóbb, miközben maradt a műanyag hátlapi panel, illetve az erősen lekerekített sarkok.

Hátlap

Készülékház

Konkrétan a telefon 159.9 x 73.9 x 8.1 milliméteres kiterjedésekkel rendelkezik, amihez 179 gramm súly társul. Emiatt bár könnyű, kényelmesen és biztonságosan inkább csak a nagyobb kezű felhasználók tudják megfogni, ugyanakkor nem lehet okunk panaszra ezen a téren. Bár a hátlap a matt műanyag mivolta ellenére is könnyen koszolódik, de közel sem olyan csúszós, mint az üveg, így biztonságos fogást ad a telefonnak.

Készülékház

Noha a telefon jórészt műanyag elemekből áll össze, mégsem kelt olcsó hatást, nem recseg, nem ropog, kifejezetten minőségi illesztések és összeszerelés jellemző rá, mint ahogyan azt már megszoktuk korábban a Xiaomi valamennyi modelljétől. Fontos kiemelni, hogy a telefon nemcsak masszív, hanem IP53-as szabványt is kapott, ezáltal a fröccsenéssel és a porral szemben is megállja a helyét.

Csatlakozók, gombok, szenzorok

A készülékházat összefogó keret a jól megszokott kialakítással büszkélkedhet. Szemből nézve a baloldalon csak a SIM tálca kapott helyet, ami két nanoSIM mellett egy microSD kártya fogadására is alkalmas, míg jobboldalon a hangerőszabályozó, valamint az ujjlenyomat-olvasó szenzorral összekötött bekapcsoló gomb helyezkedik el.

Csatlakozók, gombok, szenzorok

Ennél sokkal jobban belakta a gyártó a keret alsó és felső részét. Mivel sztereó hangszóró került a készülékbe, ezért a kapcsolódó nyílásokat alul és felül is megtalálhatjuk, de míg lent a töltőcsatlakozó mellett egy aprócska mikrofonnyílást találunk csupán, addig fent már ott lesz egy extra mikrofon, az infra port, valamint a 3,5 mm-es jack aljzat is.

Jó minőségű AMOLED kijelző már az alapmodell esetében is

Amivel kapcsolatban határozottan kiemelkedik a középmezőnyből a Xiaomi Redmi Note 11, az minden kétséget kizáróan a kijelző. Ebben az árkategóriában a legtöbb gyártó csak IPS kijelzőket alkalmaz, itt azonban egy 6,43 hüvelykes AMOLED panelt találunk, ami 1080×2400 képpontos felbontással rendelkezik.

Jó minőségű AMOLED kijelző már az alapmodell esetében is

Fontos tulajdonsága a 90Hz-es képfrissítési ráta – nagyon lényeges, hogy ezt manuálisan kell bekapcsolnunk a menüben, alapesetben 60Hz-et produkál –, valamint a 700 nites fényerő, ami akkor fontos, amikor erős napfényben használjuk a készüléket.

A képminőség egyenesen kiváló

Bár nyilvánvalóan vannak magasabb minőséget kínáló AMOLED panelek is már a piacon – ami a prémium készülékek kiváltsága –, a maga kategóriájában azonban ez a kijelző kifejezetten magas képminőséget nyújt, a kép tűéles, színekben gazdag, a videók, filmek, képek és játékok pedig igencsak valósághű formában jelennek meg rajta.

A képminőség egyenesen kiváló

A fekete valóban fekete, a betekintési szög pedig kifejezetten jó, csak jelentős oldalirányú forgatás esetén találkozunk halványodással vagy gyenge elszíneződésekkel. Érezhetően jobb összhatást nyújt, mint egy IPS panel, és miközben a magas fényerő még jelentős természetes fény esetén is kiváló olvashatóságot tesz lehetővé, a 90Hz-es képfrissítési ráta különösen játékok, böngészőhasználat vagy a közösségi oldalak görgetése során mutatja meg erejét, ezáltal sokkal folytonosabb összhatást kelt.

Always-on display funkció, Gorilla Glass 3 védelem

Azon túl, hogy a telefon kijelzője nagyszerűen teljesít a gyakorlatban, fontos kiemelni hozzá kapcsolódóan még két lényeges tulajdonságot. Az első, az AMOLED panelből fakadó Always-on display funkció, ami rengeteg extrát ad a képernyőnek, így koppintáson alapuló ébresztő, folyamatosan megjelenő óra vagy értesítéskezelő is elhelyezhető rajta.

Beszélni kell továbbá a kijelző védelméről is. Ezen a téren ismét a Corning technológiájához nyúlt a Xiaomi, azonban megmaradtak a harmadik generációs Gorilla Glass-nál. Ez nem feltétlenül rossz vagy kevés, de mivel az ötös típushoz viszonyítva jelentős a különbség, ezért alighanem sokan kifizettek volna még egy kis extra pénzt azért, hogy ezen a téren erősebb legyen az eszköz. Tudniillik a kijelző még mindig az okostelefonok leggyengébb pontjának tekinthető.

A Snapdragon 680 lapkakészlet erős hardveres hátteret ad a telefonnak

A Redmi-sorozatban kifejezetten gyakran alkalmaz MediaTek lapkakészleteket a Xiaomi – a vértestvérnek tekinthető Note 11S is egy Helio G96-ost kapott –, azonban a Note 11 esetében egy Qualcomm Snapdragon 680-as chipset biztosítja a készülék számára az erőteljes hátteret, ami csak még inkább előtérbe helyezi az eszköz kiváló ár-érték arányát.

A Snapdragon 680 lapkakészlet erős hardveres hátteret ad a telefonnak

Azért volt különösen előnyös ez a döntés, mert így a teljesítmény már-már a Redmi Note 10 Pro tudását feszegeti, a 6nm-es gyártástechnológia alkalmazásának köszönhetően pedig nemcsak az erőforrások kihasználása, hanem a takarékosság is az előnyei közé sorolható.

Nálunk a készülék 4GB RAM-mal felszerelt változata járt – létezik belőle 6GB-os variáns is –, ami kifejezetten erőteljes összképet mutatott a gyakorlati tesztek során, hiszen nem igazán találtunk neki olyan feladatot, ami megakasztotta vagy megizzasztotta volna.

Meggyőző a gyakorlati teljesítmény

Noha papíron sokkal erősebb okostelefonok is vannak már a piacon, azonban a Redmi Note 11 használata közben mindvégig olyan érzésünk volt, hogy ez már az a szint, aminél nagyobb tudásra vagy jelentősebb gyorsaságra egy hétköznapi felhasználónak nincs szüksége.

Az operációs rendszer például fénysebességgel száguld alatta, bátran nyitva lehet egyszerre több applikáció is, a köztük való átmenet egyenesen villámgyors, de kipróbáltuk valamennyi közösségi oldallal, levelezővel, böngészővel, külsős kamera applikációval, valamint videószerkesztővel is, azonban minden esetben dinamikus, gördülékeny maradt.

Természetesen alapos tesztnek vetettük alá néhány mobiljátékkal is. Ezen a téren szintén meglepően jó tulajdonságai voltak a készüléknek, tükörsimán futott rajta a Call of Duty Mobile, a Minecraft, a Real Racing 3, de egy Asphalt 9-et és egy MudRunner-t is feltelepítettünk rá. Egyikkel sem volt problémája, pedig mindegyik program nagy erőforrásokat igényel.

Meggyőző a gyakorlati teljesítmény

A készüléken több teljesítményellenőrző programot is lefuttattunk, a központi Benchmark esetében az egymagos érték 385 pontot, a többmagos tudás pedig 1672 pontot ért el, míg az összesített teljesítményteszt során 248822 pontot sikerült hoznia. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a számok tükrében is nagyon közel került a Redmi Note 10 Pro-hoz a készülék, de azért nem annyira, hogy elveszítené létjogosultságát az előző generáció nagyágyúja.

Kiváló üzemidőt kapunk az 5000 mAh-s akkumulátortól

A kiegyensúlyozott hardvert egy 5000 mAh-s akkumulátor látja el energiával, ami kifejezetten kellemes üzemidőt ad a telefonnak, de közel sem csak a telep teljesítménye miatt. Az üzemidőt ugyanis előnyösen befolyásolja a kiválóan optimalizált chipset, valamint az energiatakarékosságra specializált szoftveres háttér is.

Noha nem merítettük le az eszközt, de az aktív 7-8 órás tesztidőszakban, amikor alaposan megkínoztuk a hardvert, gyakorlatilag folyamatosan működött a kijelzője, alig 40 százaléka merült, ami egyenesen kimagasló teljesítmény. Annak ellenére is, hogy ez ma már teljesen elvárható egy új Redmi Note-készüléktől.

Kiváló üzemidőt kapunk az 5000 mAh-s akkumulátortól

A gyakorlatban ezek az eredmények azt jelentik, hogy bőven elegendő lehet normál használat mellett csak kétnaponta tölteni a készüléket, bár azt azért hozzátennénk, hogy a 33W-os gyorstöltő miatt ez a folyamat mostantól inkább percekben, mint órákban mérhető.

Pláne a Xiaomi saját fejlesztésű töltéstechnológiájának, valamint a két részre osztott akkumulátornak köszönhetően, amivel párhuzamosan tölthető a két cella, így a korábbi megoldásokhoz viszonyítva több mint 20 százalékkal gyorsabb energiafelvétel érhető el vele.

A sztereó hangszóró tökéletesen hozza az elvárható szintet

A mikrofonok tekintetében soha nem volt különösebb probléma a Xiaomi telefonjaival, a zajszűrővel kiegészített hangbeviteli hardver most is kiválóan teljesít, telefonáláskor kellően tiszta hangot továbbít, illetve mi is hasonló minőségben kapjuk vissza azt a jó minőségű hangszórók jóvoltából.

Amit ki kell emelnünk, hogy középkategória ide vagy oda, a Redmi Note 11 sztereó hangrendszert kapott, amit nem JBL és nem Harman-Kardon hangolt ugyan, de a teljesítménye minket teljesen meggyőzött.

Egyetlen átka, hogy nem szabad teljesen feltekerni a hangerőt, de ha ügyesen használjuk a szoftveres támogatást – például a hangszínszabályozót –, akkor kifejezetten jó eredményt kapunk tőle.

Zúzós rockzenék, lágyabb elektronikus dallamok, általános mobiljátékok és filmek egyaránt kellemesen megszólaltak rajta, volt basszus, nem hiányoztak a magasak sem, de azért a központi tartományt természetesen a közepek jelentették.

Az ujjlenyomat-olvasó gyors és pontos

Amint az várható volt, a Redmi Note 11 esetében a Xiaomi még nem tette a kijelző mögé az ujjlenyomat-olvasót – hiszen ez azért továbbra is a prémium szint kiváltsága –, ellenben nem is a hátlap homogenitását rontották el vele.

A szenzort a bekapcsológombon rejtették el, amivel kapcsolatban sokan éreznek szkepticizmussal, de nekik elég csak kipróbálni a készüléket ahhoz, hogy kellemesen csalódjanak benne. Az ujjlenyomat-olvasó ugyanis ebben a készülékben nemcsak rendkívül gyors, hanem pontos és precíz is egyben.

Noha tény és való, a beállítással, az ujjlenyomatunk első beolvasásával – érdemes a kényelem miatt a jobb kéz hüvelykujját használni ehhez – el lehet időzni néhány percet, de ha egyszer a készülék megjegyezte a biológiai sajátosságainkat, onnantól már kifejezetten ügyesen működik.

Túlzás nélkül elég csak odatenni egy pillanatra az ujjunkat vagy elhúzni rajta ahhoz, hogy a telefon kijelzője azonnal aktiválódjon és használatra kész állapotban várjon minket. Ez sem éppen egy középkategóriás készülékre jellemző minőség!

Az 5G-támogatásról még le kell mondanunk

Sokan keresnek már maguknak telefont úgy, hogy alapvető elvárás az 5G-támogatás. A Xiaomi Redmi Note 11 az újgenerációs mobilhálózatokat egyelőre még nem támogatja, így meg kell elégednünk a 4G-vel, de cserébe minden mást tud, ami manapság egy okostelefontól elvárható lehet.

Találunk benne szabvány WiFi-t – lehet belőle hotspot is –, nem hiányzik az 5.0-s Bluetooth vezeték nélküli kapcsolat támogatása, az infra port, az NFC, a GPS, GLONASS, BDS és GALILEO támogatás, de még FM rádiót is találhatunk benne, ha esetleg szeretünk rádiót hallgatni a telefonunkon. Méghozzá vezetékes fülhallgatóval, mert a szolgáltatás valamiért csak így működőképes.

A kamerarendszer sem okoz majd nagy csalódást

Valamennyi Xiaomi okostelefonról elmondható, hogy a kamerarendszer tekintetében jellemzően sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint amit az árcédula alapján az ember elvárna. Tökéletesen igaz ez a Redmi Note 11-re, ami ár-érték arányban ismét magasan veri majd a piac valamennyi készülékét, noha nyilván a drágább modellekben azért ennél sokkal jobb megoldások működnek.

A szelfikamera hozza a kötelező minőséget

Elegendő csak megnézni a 13 megapixeles szelfikamera teljesítményét a gyakorlatban, ami meglepően részletes képeket rögzít, és bár egy kicsit elmossa, torzítja az éleket, megfelelő fényviszonyok között azonban kifejezetten jó fotók készíthetők a segítségével.

Ami egy előlapi kamerától elvárható, azt a szenzor makulátlanul teljesíti. Nyilván a fények nagy ellenségei, ha túl rosszak a fényviszonyok, akkor kifejezetten nehézkes vele megfelelő beállítást találni, de továbbra se feledjük, hogy mennyit kér a Xiaomi ezért a telefonért.

A hátlapi kamerával már professzionális minőségű képek is készíthetők

Az igazán nagy dolgokat azért természetesen a hátlapi kamerarendszertől várhatjuk a Redmi Note 11 esetében. A központi egységet itt egy 50 megapixeles, f/1.8-as rekeszértékű fényképezőgép adja, amihez a már-már jól megszokott trió társul: egy 8 megapixeles széleslátószögű-, egy 2 megapixeles makró- és egy 2 megapixeles mélységérzékelő kamera.

A hátlapi kamerával már professzionális minőségű képek is készíthetők

Hogy miként teljesített a rendszer a gyakorlatban? Tudni kell előbb, hogy a telefon az elsődleges kamerát nagyjából 12 megapixeles teljesítményen használja alapesetben, ami azt jelenti, hogy négy képpontból csinál egyet a rögzítés során, ami alaposan fel tudja javítani a képek minőségét. Ehhez azonban egy dologra van szüksége mindennél jobban: rengeteg fényre.

Noha az esti vagy rossz fényviszonyok között rögzített képei sem nevezhetők katasztrófának, de amennyiben napsütésben, nappali fényben vagy jól megvilágított teremben alkalmazzuk, akkor a fotók érezhetően életre kelnek, és olyan magas minőséget képviselnek, mintha azt egy professzionális lencsével készítettük volna.

Nyilván kinagyítva láthatók lesznek majd különbségek, de az összhatást tekintve meglepően kellemes, részletes és éles fotók rögzíthetők a telefonnal. Ennél jobbat ebben a kategóriában nem igazán lehet elvárni, sőt nagyon sok gyártó ezt a szintet még csak meg sem közelíti, noha azt azért érdemes kiemelni, hogy a Note 11S esetében a 108 megapixeles főkamera valamivel nagyobb tudást képvisel.

A videós teljesítmény is vállalható, ha nem akarunk 4K-ban dolgozni

Egyáltalán nem produkált katasztrofális teljesítményt a videós tudás tekintetében sem a Redmi Note 11. Bár a 4K minőségű felvételekről le kell mondanunk, azonban a full HD/60fps párosítása kifejezetten jó összképet produkál, ha van hozzá megfelelő stabilizátorunk, hiszen ezen a téren az optikai megoldások nem segítenek túl sokat, sőt inkább még talán rontottak is a helyzeten.

Akárcsak a fotózásnál, itt is el kell mondani, hogy a jó minőségű felvételekhez elengedhetetlenek az ideális fényviszonyok. ami különösen makróvideóknál fontos, de egyéb esetekben is érdemes odafigyelni rá. Nyilvánvalóan filmforgatáshoz nem használható, de egy átlagos felhasználó számára, egy jó minőségű családi videó rögzítésére vagy gyermekünk első lépéseinek megörökítésére több mint tökéletes megoldás lesz.

A MIUI 13 csodát tett az Android operációs rendszerrel

A Redmi Note 11 gyárilag Android 11 operációs rendszerrel érkezik, ami már önmagában örömteli tényező, azonban a készülék kapcsán az igazi csodát leginkább a MIUI 13 kezelőfelülettől kaptuk, ami már évek óta sokkal többet ad a Xiaomi-telefontulajdonosok kezébe, mint egy egyszerű felhasználói interfész.

Ránézésre nem is érkeztek orbitális újdonságok, a küllem tekintetében nehéz lenne megmondani róla, hogy éppen a 12-es vagy a 13-as MIUI-rendszert látjuk, de a kisebb finomhangolások vagy a friss widgetek mellett a háttérben jelentős újdonságok bújnak meg. Ezeknek köszönhetően a telefon szinte szárnyal a kezünkben, könnyed, gyors és dinamikus használatra alkalmas, aminek közel sem csak az erős hardver az oka, hanem az új kezelőfelület is.

Jelentős mértékben optimalizálták például a memória- és a processzorhasználatot, ennek megfelelően a rendszer folyamatosan monitorozza a megnyitott alkalmazásokat, és úgy osztja szét az erőforrásokat, hogy a gyors váltás mellett mindig az aktív applikáció kapja a legtöbb hátszelet. A rendszer kifejezetten hatékonyan működik, sőt az üzemidőn érzékelhető, hogy az akkumulátor-használat kapcsán szintén megvalósítottak egy hasonló megoldást.

Ezen felül a Xiaomi ígéretei szerint a MIUI 13 egy olyan rendszer, ami lehetővé teszi, hogy hosszabb távon se lassuljon majd le a tárhely a készüléken. Mivel csak néhány napig teszteltük a telefont, ezért egyelőre természetesen ennek a gyakorlati hátteréről nem tudunk nyilatkozni, de azt megerősíthetjük, hogy az új MIUI és az új Android igencsak jó párost alkotnak együtt.

Kiváló középkategóriás okostelefon, ha sokat akarunk kihozni a pénzünkből

Összességében kijelenthető a Xiaomi Redmi Note 11 kapcsán, hogy a középkategóriás okostelefonok között az egyik, ha nem a legjobb ár-érték arányt kínálja a felhasználók számára, hiszen más gyártóknál nem ritkán kétszer ekkora összegért sem kapunk ilyen jó képességeket.

Kiemelendő a sorból a 90Hz-es AMOLED kijelző, az erős Snapdragon lapkakészlet, a gyorstöltés, de egyáltalán nem elhanyagolható a fotós teljesítmény, sőt a MIUI 13 újdonságai egyaránt kiemelhetők a sorból – rengeteg más egyéb apróság mellett, mint amilyen például a bekapcsoló gombra helyezett ujjlenyomat-olvasó.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a telefon igencsak jó árkategóriát képvisel, akkor kifejezetten jó választás lehet abban az esetben, ha egy kiváló tulajdonságokkal rendelkező középkategóriás modellt keresünk magunknak.

Amennyiben pedig egy kicsit többre vágyunk, így például 120Hz-es kijelzőre, 5G támogatásra vagy jobb kamerarendszerre, akkor érdeme megvárni a Pro változatot, ami nemsokára szintén elérhetővé válik hazánkban is.

Előnyök

  • Kiváló 90Hz-es AMOLED kijelző

  • Erőteljes Snapdragon lapkakészlet

  • Hétköznapi felhasználásra tökéletes hátlapi kamerarendsze

  • Jól optimalizált üzemidő, 33W-os gyorstöltés

  • Az Android 11 és a MIUI 13 nagyszerű kombinációja

  • a Sztereó hangszóró Vonzó árcédula

Hátrányok

  • Nincs 5G-támogatás

  • A videós képességek kicsit gyengék

  • A hátlap egyszerű matt műanyag

A Redmi Note 11 okostelefon már nálunk is kapható!

A Redmi Note 11 okostelefonok ára

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top