A korábbi terveknek megfelelően a Xiaomi hivatalosan is lerántotta a leplet a Redmi termékcsalád legújabb tagjairól, így rögtön három készülékkel együtt mutatták be a nagyvilág számára a Redmi Note 11-szériát, egészen pontosan a Redmi Note 11 alapmodellt, valamint a Pro és Pro+ változatokat.
A két Pro modell töltési teljesítménye irigylésre méltó
Mindkét Note 11 Pro modellre igaz, hogy 6,67 hüvelykes AMOLED kijelzővel büszkélkedhet, mely 120 Hz-es képfrissítési rátára képes, ezen belül pedig az érintésérzékenység tekintetében is 360 Hz-es tulajdonságokkal rendelkeznek. A készülék előlapja szinte teljesen homogén, káva mondhatni egyáltalán nincs rajta, egy 2,96 milliméteres kameralyuk azonban igen.
A két Pro változatban egyaránt Mediatek Dimensity 920-as lapkakészlet található, tehát kifejezetten erőteljes alapokra építkezik, pláne annak fényében, hogy 6 és 8GB rendszermemóriával is választható, sőt a tárhely tekintetében szintén két opció közül válogathatunk, így a 128GB és a 256GB ROM-mal szerelt megoldások közül.
Adja magát a kérdés, hogy ezek után vajon miben különbözik egymástól a két Pro modell? A kérdésre a töltési teljesítmény adja meg a választ, ezáltal a Redmi Note 11 Pro + például 120W-os gyorstöltéssel képes energiát tömni a 4500 mAh-s akkumulátorba, ami azt jelenti, hogy alig 15 perc alatt teljesen fel tudja tölteni azt.
A sima Pro változat ezzel szemben „csak” 67W-os gyorstöltést kapott, de esetében az akkumulátor teljesítménye is nagyobb lett, 5160 mAh-s teleppel találkozhatunk itt.
A kamerás teljesítményre sem lehet panasz
Szintén nem várható különbség a két Remi Note 11 Pro kamerás teljesítményét tekintve, azonban ez örömteli hír, hiszen kifejezetten jó tulajdonságokkal rendelkezik ezen a téren mindkét készülék. Hátlapjukra ugyanis a 108 megapixeles Samsung HM2-es fényképezőgép került központi szenzorként, ami már a Note 10 Pro esetében is elvarázsolt minket.
Ehhez most mindkét készülék kapott egy 8 megapixeles ultraszéles-, valamint egy 2 megapixeles makrókamerát is, miközben az előlapi kameralyukba egy 16 megapixeles szelfikamera került elsüllyesztésre.
Ami kiemelendő még a két Note 11 Pro kapcsán, az a JBL nevével fémjelzett sztereó hangszóró, így a tiszta hangzásra nem lehet panasz, de mellette megmaradt a 3,5 mm-es jack csatlakozás és a dual SIM támogatás, egyedül a microSD kártyát nem tudja fogadni az eszköz.
A Redmi Note 11 alapmodell tudása sem elhanyagolható
Itt fontos kiemelni ugyanakkor, hogy bár a Redmi Note 11 alapmodell tudása jelentős mértékben különbözik a Pro típusoktól, ugyanakkor így is érdemes számolni vele a belépő szinten, pláne annak fényében, hogy a termékdizájn és a küllem tekintetében azért lényeges eltérést alig-alig találunk.
A telefon bár AMOLED kijelzőt kapott, a 120Hz helyett itt 90Hz-es képfrissítési ráta a maximum, és a memória kapcsán is vannak különbségek, eleve már 4GB rendszermemóriával kérhető a készülék, de választható belőle 6 és 8GB-os modell is, míg a belső tárhely tekintetében szintén kétféle típusból válogathatunk, így a 128 és a 256GB ROM-mal szerelt változatok közül.
A kamera tekintetében is meg kell elégednünk itt egy 50 megapixeles központi egységgel, amihez mindössze egy 8 megapixeles széleslátószögű darab kapcsolódik, a szelfizéshez pedig egy 16 megapixeles fényképezőgépet alkalmazhatunk. A tölthetőség kapcsán a sima Note 11 egy 5000 mAh-s akkumulátorral büszkélkedhet, amihez egy 33W-os gyorstöltő technológia kapcsolódik, mely lehetőséget ad arra, hogy 62 perc alatt teljesen feltölthessük vele az akkumulátort.
A Redmi Note 11 okostelefonok ára
Azt ugyan egyelőre még nem tudni, hogy a három készülék a globális piacon mikor mutatkozhat majd be, de nem lennénk meglepve, ha már karácsony előtt, legkésőbb a jövő év elején érkeznének. Nagy best seller lehet belőle, hiszen az alapkiadás átszámítva 80 ezer forint körüli összegért kerülhet a boltok polcaira, és míg a Pro változat alig 90 ezer környékén mozog majd, a Pro+ verzió ára sem emelkedik 100 ezer forint fölé.