Barion Pixel

A Xiaomi Roborock S7 robotporszívó és típusai: mutatjuk a különbségeket!

A Xiaomi Roborock S7 robotporszívó és típusai: mutatjuk a különbségeket!

A Xiaomi robotporszívók az elmúlt néhány évben méltó módon kerültek az élmezőnybe a maguk kategóriájában, hiszen ezek a termékek nagyon hamar belopták magukat azoknak a szívébe, akik a vásárláskor szem előtt tartják a jó ár-érték arányt.

Ma már ugyanis a gyártó termékei magabiztosan odatehetők a prémium kategóriás megoldások mellé, hiszen sok esetben nem ugyanazt-, hanem sokkal magasabb szintű tudást képesek biztosítani, csak éppen kedvezőbb árfekvéssel.

Természetesen a Xiaomi is igyekszik kiszolgálni az összes termékkategóriát, így a belépő-, a közép- és a prémiumszint egyaránt megtalálható portfóliójukban, de vannak úgynevezett slágertermékeik, melyek sokkal népszerűbbnek tekinthetők a felhasználók között.

Ide sorolható a Xiaomi Roborock S7 termékcsalád, melynek tagjai évek óta toronymagasan vezetik a termékteszteket, miközben a jóval magasabb árkategóriát képviselő eszközökkel is könnyedén felveszik a versenyt.

Mivel ilyen közkedvelt robotporszívókról van szó, ezért összeállítottunk egy cikket, melyben sorra vesszük a jelenleg elérhető összes Xiaomi Roborock S7-es modellt, hogy sajátosságaikat kiemelve összehasonlítsuk őket egymással, ezzel megkönnyítve a döntést a leendő vásárlók számára.

Xiaomi Roborock S7

A Xiaomi Roborock S7 már nem egy mai konstrukció ugyan, de a középkategória felső ligájában még mindig magasan a legjobbak között említhető, az egyik legkedveltebb típus a sorban, ami nem véletlen, hiszen rengeteg olyan újdonságot hozott, amire ma is építkeznek a gyártó újabb termékei.

A Xiaomi Roborock S7 robotporszívóról

HyperForce és VibraRise technológia a kimagasló takarításért

Dacára annak, hogy már több éve a piacon van, a Roborock S7 volt az a robotporszívó, mely képes volt először valóban hasznosítani magát a felmosás területén. Ehhez a VibraRise technológiát állították a középpontba a mérnökök, ami azt jelenti, hogy a felmosó mopot nemcsak húzza maga alatt az eszköz – mint a legtöbb korábbi modell –, hanem mozgatja, vibráltatja is.

A percenként több ezer vibráció kíméletes módon képes súroló hatást kiváltani a felületen, aminek jóvoltából már az sem okoz gondot a porszívónak, hogy az odaszáradt szennyeződéseket és foltokat felszedje. A 300 ml-es víztartályával a nagyobb lakásokban is jól érzi magát, elektromos vízadagolója pedig lehetőséget ad a felhasznált vízmennyiség szabályozására.

További előny, hogy a Xiaomi Roborock S7 már képes megemelni a mopját, ezáltal amint szőnyeget érzékel – ehhez külön szenzort építettek be a porszívóba – a felmosó megemelkedik, és nem vizezi össze környezetét.

Noha az eszköz mindössze 2500 Pa szívóerővel rendelkezik, a szintén itt debütáló HyperForce technológiával – ami a légáramlást tudja szabályozni – sokkal magasabb minőséget képvisel a száraz takarítás tekintetében. Mindehhez ráadásul szilikon lamellás főkefét és úszókeretet is mellékelt a gyártó, amivel sokkal alaposabb tisztaság érhető el, hiszen az eszköz mindig a felülethez igazodik.

LIDAR szenzoros navigáció, akár 300 négyzetméter tisztítása töltésenként

A navigáció tekintetében a Xiaomi Roborock S7 a piacon már többször is bizonyított LIDAR szenzoros megoldást kapta, ami rendkívül pontosan képes feltérképezni környezetét, és nagy pontosságú térképet készít az egész lakásról, ami sokat segít az üzemeltetés és az utólagos beállítások során.

Rengeteg extra érzékelő kapott helyet benne, így például nemcsak a falakat és a berendezési tárgyakat, hanem a szőnyegeket, sőt a szintkülönbségeket is képes időben felismerni, ezáltal biztosan nem esik le a lépcsőn, ha olyan kialakítású a lakás.

A robotporszívó egyetlen töltéssel ráadásul akár 300 négyzetméternyi területet tud feltakarítani, amihez kifejezetten tágas portartályt is kapott, hiszen az eszköz 470 ml kosz összegyűjtésére alkalmas, a takarítás hatékonyságát pedig az alsókefe mellett egy erőteljes oldalkefe is megtámogatja.

Az 5200 mAh-s akkumulátornak köszönhetően a Roborock S7 ráadásul órákon át képes megállás nélkül takarítani a lakásban, de amennyiben a 180 perces üzemidő nem lenne elegendő, a készülék magától visszatalál a dokkolójára, ahol feltölt, majd ott folytatja a munkát, ahol korábban abbahagyta.

Saját applikáció segíti a működtetést és a beállításokat

A saját társalkalmazásnak köszönhetően a Xiaomi Roborock S7 nagyon könnyen beüzemelhető, és ezt követően is egyszerűen használható, az applikáción keresztül pedig nemcsak otthonról, hanem akár a munkahelyünkről vagy utazás közben is lehetőségünk van módosítani a beállításokat.

Az applikáció annyira tartalmas, hogy valóban mindenre kiterjedő lehetőségekkel kecsegtet, így állíthatjuk benne a szívóerőt, a felmosáshoz használt víz mennyiségét, de kezelhetjük vele a térképeket – akár többet is –, kijelölve rajta virtuális falakat, valamint no-go és no-mop zónákat egyaránt.

A takarítás ütemezésén felül a robotporszívó támogatja az Amazon Alexát és a Google Asszisztenst is, aminek jóvoltából hang alapú irányításra egyaránt lehetőségünk nyílik majd a segítségükkel.

Xiaomi Roborock S7 MaxV

A Xiaomi Roborock S7 MaxV a fentebb bemutatott S7-es modell minden tekintetben továbbfejlesztett változatának tekinthető, mely az előd által kijelölt ösvényen halad tovább, azonban ahhoz képest rengeteg funkció terén kínál több lehetőséget, ezáltal hatékonyabb takarítási tulajdonságokat.

Az alapkiadáshoz viszonyítva természetesen magasabb árkategóriába esik, ezzel a robotporszívóval azonban már a magabiztos prémium szintet képviselhetjük, ami sokkal inkább a takarítás minőségén, mint inkább az árcédulán lesz észrevehető a leginkább.

Megnövelt szívóerővel, VibraRise funkcióval

A takarítási tulajdonságokhoz kapcsolódó funkciók tekintetében a Xiaomi Roborock S7 MaxV jelentős változásokat nem hozott ugyan a piacra, gyakorlatilag az előd alapjaira építették fel a készüléket, azonban egy nagyon fontos dolog megváltozott benne, méghozzá a szívóerő.

Ebben a tekintetben ugyanis a porszívó már 5100 Pascal teljesítményre képes, vagyis kétszer nagyobb vákuum kíséretében tudja tisztítani a padlót, mint közvetlen elődje, ami természetesen óriási fegyvertény a kezében, hiszen sokkal jobban kitakarítja a hosszabb szálú szőnyegeket, sőt még a parketta repedéseiből is könnyebben eltávolítja a szennyeződéseket.

A HyperForce technológia itt is adott, akárcsak az oldalkefe, valamint a szilikonlamellás főkefe párosából fakadó rendszer, de természetesen az úszókeret sem maradt ki a sorból, mely segít abban, hogy egyenetlen felületeken, például egy küszöbön vagy a szőnyeg és a parketta találkozásánál is makulátlan porszívó hatás valósuljon meg.

Természetesen a VibraRise funkció sem hiányzik a robotporszívóból, így kimagasló felmosó hatásra számíthatunk tőle, hiszen a technológia segítségével a felmosó mop percenként háromezer alkalommal vibrál, ami súroló hatást gyakorol a padlófelületre, hogy az odaszáradt szennyeződéseknek se maradjon nyoma.

Kamerával kiegészített navigációs rendszer

A navigáció szempontjából szintén egy újabb szintre tudott emelkedni a Xiaomi Roborock S7 MaxV. A LIDAR PreciSense rendszerrel már az előd is nagyszerű tulajdonságokra volt képes, azonban ezt a robotporszívót még külön öntanuló mesterséges intelligenciával és kamerával is felszerelték.

Segítségével a társalkalmazáson keresztül nemcsak nyomon követhetjük az eszköz útját, hanem be is nézhetünk vele a lakásba, ha nem vagyunk otthon, ellenőrizhetjük például kisállatainkat vagy a robotporszívó működését.

A Xiaomi Roborock S7 MaxV robotporszívóról

A kamera természetesen az eszköz munkáját is megkönnyíti, hiszen sokkal hatékonyabban feltérképezi a terepet, a beépített LED fénnyel kiegészülve pedig nemcsak nappal, hanem akár még éjszaka is képes kitakarítani otthonunkat.

A 400 ml-es portartályával egyébiránt nagyobb területeken sem vall szégyent, akár 300 négyzetméter feltakarítása sem jelent problémát, különösen abban a tekintetben, hogy az 5200 mAh-s akkumulátorral akár 180 percig képes működni egyetlen töltéssel.

Egyszerű kezelhetőség, rengeteg szoftveres beállítás

Akárcsak a közvetlen elődje, a Xiaomi Roborock S7 MaxV is rendelkezik saját társalkalmazással, mely nemcsak igazi funkciógazdagságot ad a robotporszívónak, hanem mindemellett a szoftveres beállítások tekintetében egyaránt egy egészen új szintet nyújt a felhasználók számára.

Az öntanuló mechanizmus jóvoltából eleve rengeteg beállítástól mentesülünk, de a precíz térképkészítő tulajdonságok mellett a robotporszívó nagyon sok tekintetben a segítségünkre lesz, ezáltal akár már teljes 3D-ben láthatjuk otthonunkat, illetve egyes berendezési tárgyaink elrendezését.

Egyszerű kezelhetőség, rengeteg szoftveres beállítás

Az applikáción keresztül egyébiránt megannyi extra beállítást hajthatunk végre, kijelölthetünk a lakásban virtuális falakat, no-go és no-mop zónákat, alkalmazhatunk gyerekzárat, kalibrálhatjuk a szívóerőt és a felmosáshoz használt vízmennyiséget – mindezt akár távoli hozzáférés mentén.

Természetesen a robotporszívó kompatibilis az Amazon Alexával és a Google Home rendszerekkel, így tökéletes kiegészítője lehet okosotthonainknak, sőt a hangirányítás is megvalósítható vele.

Xiaomi Roborock S7 MaxV Plus

A Xiaomi Roborock S7 MaxV legnagyobb érdekessége, hogy az alapkiadás mellett két további típusa is megjelent. A következő lépcsőfokot a Xiaomi Roborock S7 MaxV Plus képviseli, amivel kapcsolatban rengeteg tévhit kering a világhálón, hiszen sokan azt feltételezik róla, hogy több tekintetben is különbözik az alapváltozattól.

A Xiaomi Roborock S7 MaxV Plus robotporszívóról

Ez azonban valójában nem igaz, hiszen a Plus modell gyakorlatilag csak a dokkolójában tér el a fentebb bemutatott modelltől, ezen a téren azonban igencsak jelentős különbséget tapasztalhatunk a kettő között, és az alábbiakban azt is elmondjuk, hogy miért.

A Xiaomi Roborock S7 MaxV egy extra dokkolóval kiegészülve

A Xiaomi Roborock S7 MaxV Plus csomagjában megtalálható robotporszívó tehát ugyanazokkal a képességekkel rendelkezik, mint az alapmodell, így fejlett LIDAR szenzorokkal, kamerával és természetesen mesterséges intelligenciával tájékozódik, használatát pedig fejlett társalkalmazás könnyíti meg.

Az 5100 Pa szívóteljesítményével és a HyperForce technológiával kiegészülve az eszköz rendkívül hatékony a száraz takarításban, de a VirbaRise funkcióval, a kimagasló keferendszerrel, valamint az olyan extrákkal, mint az úszókeret, kifejezetten hatékony alternatívát képvisel akkor is, ha nedves feltörlésre kerül sor.

A Xiaomi Roborock S7 MaxV egy extra dokkolóval kiegészülve

Az 5200 mAh-s akkumulátorral akár 180 percig képes takarítani egyetlen feltöltéssel, ami akár 300 négyzetméternyi felületre elegendő mennyiség, a 400 ml-es portartály és a 200 ml-es víztartály kapacitása pedig tökéletesen kiszolgálja ezen a téren az eszközt, sőt a töltése teljes mértékben automatizált, így arról sem kell gondoskodnunk.

Használata a beüzemelésével együtt nagyon egyszerű, a társalkalmazásból saját okostelefonunkról tudunk kijelölni számára virtuális falakat, no-go és no-mop zónákat, de szabadon kalibrálhatjuk a szívóerőt, a felmosáshoz használt vízmennyiséget, illetve egy sor más egyéb funkciót.

Háromliteres külső portartállyal szerelt önürítő rendszerrel

Amivel kapcsolatban tehát a Xiaomi Roborock S7 MaxV Plus különbözik az alapkiadástól, az nem más, mint az Auto-Empty Dock névre keresztelt önürítő rendszer. Egy speciális dokkolóról van szó, mely képes tölteni is a robotporszívót, de mindemellett egy külső portartályt, valamint egy erőteljes szívóhatással ellátott szivattyút is tartalmaz.

A háromliteres külső tartály elég tágas ahhoz, hogy képes legyen napokig, sőt akár hetekig biztosítani a robotporszívó automatizált működését, hiszen segítségével nincs szükség arra, hogy minden használat után kiürítsük a portartályt, a speciális dokkoló elvégzi helyettünk ezt a feladatot.

A működtetéshez tehát ilyenkor nincs szükség emberi beavatkozásra abban az esetben, ha a robotporszívót nem alkalmazzuk nedves feltörlésre, hiszen a dokkolóhoz való csatlakozáskor a töltés funkció elindulása mellett a szívónyílás összeköttetésbe kerül a külső szivattyúval, mely képes lesz kiszívni a portartályba összegyűjtött koszt és port.

További jó hír, hogy a külső portartályban egy eldobható papír porzsákot találunk, mely automatikus záródással rendelkezik, így amint lecsatlakoztatjuk a dokkolóról, azonnal összezár, tehát egy pillanatig sem kell érintkeznünk az összegyűjtött kosszal, ami különösen az allergiások számára nagyon jó hír.

Xiaomi Roborock S7 MaxV Ultra

A Xiaomi Roborock S7 MaxV Ultra a termékcsalád legfejlettebb és legjobb tulajdonságokkal rendelkező tagja, azonban ugyanazok a tévhitek kapcsolódnak hozzá, mint a Plus variánshoz, hiszen maga a robotporszívó itt sem különbözik az alapkiadástól, az Ultra előtagot kizárólag a speciális dokkolónak köszönheti.

A Xiaomi Roborock S7 MaxV Ultra robotporszívóról

Merthogy a Xiaomi kétféle dokkolót is készített a Roborock S7 MaxV-hez, és míg a Plus esetében ez kimerült az önürítő funkcióban, addig az Ultra típusnál egy sokkal összetettebb, több funkcióval rendelkező megoldásról lesz szó, ami kiemelkedő kényelmet és hatékonyságot ad a porszívónak.

Egy kimagasló tudású dokkolóval szerelt Xiaomi Roborock S7 MaxV

Az Ultra csomagban megtalálható Roborock S7 MaxV robotporszívóról tehát az elhangzottak értelmében ugyanazokat az előnyös tulajdonságokat tudjuk elmondani, mint amit a fentiekben már kiemeltünk az alapkiadás kapcsán.

Az eszköz kimagasló képességekkel rendelkezik, az 5100 Pascal teljesítményű szívóerővel, a HyperForce technológiával és a fejlett keferendszerrel nagyszerű minőségben képes feltakarítani az egész lakást – akár 300 négyzetmétert egy töltéssel –, miközben a VibraRise funkciónak köszönhetően a felmosási tulajdonságaira sem lehet panaszkodni.

A LIDAR szenzoros navigációs rendszerét kamerával és mesterséges intelligenciával támogatta meg a gyártó, így magas szinten tud tájékozódni, de a lakás feltérképezésével sincs problémája, jól reagál a váratlan helyzetekre, sőt akár még éjszaka sem okoz neki gondot a takarítás.

Társalkalmazásával a robotporszívó rengeteg beállítási lehetőséggel kecsegtet, akár távoli hozzáférés mellett is kijelölhetünk számára no go és no mop zónákat, de húzhatunk virtuális falakat, miközben szabadon módosíthatjuk az eszköz valamennyi funkcióját, sőt akár még hangutasításokat is adhatunk neki Amazon Alexán vagy Google Home-on keresztül.

A dokkoló, mely ürít, tisztít és vizet is cserél

A Xiaomi Roborock S7 MaxV Ultra legnagyobb különlegességét a speciális dokkolóállomás biztosítja, mely a Plus variánsnál már említett önürítő rendszer mellett több egyéb extra tulajdonsággal is rendelkezik, ezáltal különösen ideális lesz azok számára, akik sokat használják felmosó funkcióját.

A dokkoló, mely ürít, tisztít és vizet is cserél

Ez a dokkoló ugyanis amint kiürítette a portartályt, képes arra, hogy feltankolja a robotporszívó víztartályát tiszta vízzel, illetve automatikusan megtisztítsa a felmosó mopot, így az eszköz gyakorlatilag külső nélkül napokon át képes ellátni a feladatát, hogy nekünk csak a makulátlan tibeavatkozás sztaságot kelljen élveznünk.

automatikusan megtisztítja a felmosó mopot

Természetesen a dokkoló a robotporszívó töltéséről is gondoskodik, a rengeteg kényelmi funkciónak köszönhetően pedig emiatt a legdrágább konstrukcióról beszélhetünk az Ultra variáns kapcsán, azonban segítségével valóban  teljes egészében automatizálhatjuk takarítórobotunk működését.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top