Barion Pixel

Elképesztő összegért fejlesztett saját kameraszenzort a Xiaomi

Elképesztő összegért fejlesztett saját kameraszenzort a Xiaomi

A modern okostelefonok világában a kameraszenzorok jelentik az egyik legfontosabb ütőkártyát valamennyi modell, így a Xiaomi készülékei kapcsán is. Nem véletlen, hogy egyre többen szeretnének villantani ebben a kategóriában.

Csakhogy ez sablonalkatrészekkel kifejezetten nehéz, hiszen kizárólag erőteljes szoftveres háttérrel van lehetőség arra, hogy egy több gyártó és több modell esetében alkalmazott kamerarendszerből ki lehessen hozni a maximumot, ami mindig jelentős befektetéssel jár.

Alighanem ezt a problémakört igyekszik most megkerülni, de inkább rövidre zárni a Xiaomi azzal, hogy a szoftveres megoldások helyett ezúttal most egy komplett hardver, egy saját kameraszenzor elkészítésébe invesztált elképesztően nagy összegeket.

A Sony-val közösen készül az új kameraszenzor

A gyártó természetesen nem egyedül próbálta meg a lehetetlent, a Sony csapatát hívták segítségül ahhoz, hogy az új kamerarendszer elkészülhessen, amiért nem kisebb összeget, mint 15 millió dollárt – ez átszámolva közel 6 milliárd forint – költöttek el.

Ennek azonban meglesz a maga hozadéka, hiszen az 1 hüvelykes IMX989-es szenzor csak a Xiaomi kijelölt modelljeiben kaphat helyet, várhatóan a hamarosan bemutatkozó 12S Ultrában debütálhat először, és alighanem új kapukat nyithat a kamerás teljesítmény kapcsán.

Ez a mobilos fényképezőgép ugyanis nem egy katalógusból választott, előre legyártott, mások által is használt szenzor lesz, hanem egy teljesen saját fejlesztésű megoldás, ami az 1 hüvelykes szenzorméretnek köszönhetően komoly fejtöréseket okozhat a konkurenciának.

Mindez annak ellenére is igaz, hogy egyelőre nagyon sok a kérdőjel az IMX989-es fényképezőgép kapcsán, de az eddig ismert tulajdonságok határozottan arra engednek következtetni, hogy lesznek itt még meglepetések.

A Leica is kivette a részét a fejlesztésből

Amit fontos még kiemelni az új kameraszenzor kapcsán, hogy a 15 millió dolláros fejlesztésből a Sony és a Xiaomi egyaránt kivették a részüket, de mellettük a Leica is letette a névjegyét azért, hogy az IMX989-es szenzor valóban mindent és mindenkit maga mögé utasítson.

Sajnos a gyakorlati bemutatókra egyelőre még várni kell, mint ahogyan a konkrétumokra is, hiszen egyelőre sem a felbontás, sem a közelebbi tulajdonságok nem ismertek, az viszont igen, hogy a rendkívül fejlett képfeldolgozó megoldások mellett a szenzor valamiféle pixel binninget alkalmaz majd a gyakorlatban.

A Leica neve egyébiránt további garanciát jelent a minőségre, de általuk nemcsak a lencsék kvalitásában lehetünk biztosak, hanem mindemellett abban is, hogy a jól ismert márka részéről néhány kameramód, különösen az analóg fotós megoldások elérhetővé válnak az alkalmazott telefonokban.

Ez nem lenne meglepő annak fényében, hogy korábban, amikor a Leica a Huawei telefonok kamerarendszerét igyekezte a legjobbak közé terelni – hozzátennénk gyorsan, hogy óriási sikerrel –, hasonló kiváltságok jártak a felhasználóknak.

A Xiaomi 12S Ultrába kerülhet először az új kameraszenzor

Ahogyan arra sokan számítottak, a Xiaomi természetesen kizárólag a zászlóshajó készülékeibe tervezi ezt a kimagaslóan fejlett kameraszenzort, így elsőként várhatóan a napokban bemutatkozó Xiaomi 12S Ultrán kerülhet alkalmazásra.

A készülék egyébként is minden tekintetben a legjobbak közé szeretne tartozni, hiszen a 12S termékcsalád legerősebb tagja lesz belőle, amit így már nemcsak a Snapdragon 8 Gen 1 lapkakészlet miatt érdemelhet ki, hanem az IMX989 kameraszenzornak köszönhetően is.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top