Barion Pixel

Európába tart a Redmi Smart Band 2, a Xiaomi olcsó okoskarkötője

Európába tart a Redmi Smart Band 2, a Xiaomi olcsó okoskarkötője

A várakozásoknak megfelelően nem marad majd meg az ázsiai piac kiváltságának a Xiaomi soron következő olcsó okoskarkötője, mely a Redmi termékcsalád tagjaként az okostelefonok esetében már megszokott kimagasló ár-érték arányt kínálja majd a vásárlók számára.

Úgy tűnik tehát, hogy a Redmi okoskarkötők is megtalálták a maguk célközönségét, ami közel sem olyan meglepő, mint amilyennek elsőre hangzik, hiszen az első ilyen termék még 2020-ban került fel a boltok polcaira, és elragadó áron nyújtott hatalmas tudást.

Sokan mind a mai napig nagy megelégedéssel használják az akkor vásárolt okoskarkötőket, de a nagy érdeklődésre való tekintettel már igencsak itt volt az ideje annak, hogy megérkezzen a második generáció, amiről a Xiaomi bejelentette, hogy nem marad meg Kínában, a nyugati piacokon is elérhető lesz.

Hogy mit kapunk a mintegy 14-15 ezer forintunkért cserébe a készüléktől?

1,47 hüvelykes kijelzővel, ultrakönnyű kialakítással

Bár nyilvánvaló, hogy a Redmi Smart Band 2 leginkább az Apple okosóráit szerette volna utánozni egy kicsit a küllem tekintetében, azért az 1,47 hüvelykes TFT kijelző mögött ennél sokkal többet találhatunk – különösen az előző modellhez viszonyítva.

Ahhoz mérten ugyanis 10,5 százalékkal nagyobb hasznos felületet találunk a megjelenítőn, mely ráadásul 247 ppi-s teljesítményre képes, miközben az egész kialakítása ultravékony és ultrakönnyed lett, hiszen az okosóra mindössze 9,99 mm vastag és 14,9 grammot nyom.

Maga az eszköz erőteljes műanyagból készült, ugyanakkor szilikon szíjjal lesz kapható, melyek közül háromféle színvilágot választhatunk majd, így a klasszikus fekete és fehér mellett lesz olivazöld, világoszöld, pink és babakék árnyalatú is.

Mint az elvárható egy ilyen eszköztől, a kijelzőt teljes egészében lehetőségünk nyílik személyre szabni, méghozzá több mint 100 különféle stílusos és sajátos háttérrel, melyek akár minden egyes nap az éppen aktuális hangulatunkhoz igazíthatók.

Vízálló kialakítással és óriási tudással

Amivel kapcsolatban a Xiaomi Redmi Smart Band 2 nem okoz majd csalódást, az minden kétséget kizáróan a hatalmas tudás. Bár csak egy okoskarkötő, azonban szinte mindent tud, amit manapság egy komolyabb okosórának tudnia kell.

Képes például a szív működésének 24 órás monitorozására az ultrapontos PPG szenzor által, a pulzusmérés mellett pedig a vér oxigénszintjének a mértékét is lehetőségünk nyílik megmérni a segítségével, sőt egy nagyon összetett alvásfunkció ellenőrzés egyaránt helyet kapott benne.

Vízálló kialakítással és óriási tudással

Kiváló társ az edzéshez, hiszen harmincnál is több sportmódot sikerült leprogramozni benne a fejlesztőknek, miközben akár még úszás vagy fürdés közben is rajtunk lehet, hiszen az 5 ATM védelemnek köszönhetően akár 50 méteres mélységig vízálló.

Egy nagyon kényelmes mágneses töltővel kerül csomagolásra, ami egy kifejezetten nagy kapacitású akkumulátorhoz csatlakoztatható. Bár az egyelőre nem ismert, hogy mekkora kapacitás tartozik hozzá, az viszont igen, hogy normál használat mellett akár 14 napot is kibír majd az óra egyetlen töltéssel, de intenzív alkalmazás mellett is 6 napos üzemidőt nyújt.

A Xiaomi Redmi Smart Band 2 ára és megjelenési dátuma

Ha megtetszett volna a Xiaomi legújabb okosórája, sajnos a megjelenési dátum egyelőre még kérdéses hozzá, így a gyártó ezt vélhetően majd a Redmi Watch 3-mal együtt szeretné az orrunkra kötni – alighanem a február végén vagy március elején megtartandó MWC kiállításon.

Az árcédula tekintetében azonban szerencsére sokkal pontosabb információkkal tudunk szolgálni. Miután a Redmi Smart Band 2-t bemutatták Kínában – még tavaly decemberben – már akkor ismert volt, hogy 169 jüant kér majd érte a gyártó, ami átszámítva 23 eurónak megfelelő összeg.

Bár ezen az áron alighanem úgy vinnék a terméket, mint a cukrot, azonban a végleges európai ár sem lett túl magas, hiszen a gyártó szerint 35 eurós ajánlott fogyasztói áron kerül majd a boltok polcaira a Redmi Smart Band 2, ami átszámítva jelenleg 14-15 ezer forintot jelent.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top
Ünnepi nyitva tartás és kiszállítás

Személyes átvétel: 
A személyes megrendeléseket december 23-ig lehetséges átvenni!

Kiszállítás:
A december 17-én 12:00-ig leadott rendelések még garantáltan odaérnek karácsonyig!