Barion Pixel

Ezek a legjobb okosotthonos kiegészítők 2022-ben

Ezek a legjobb okosotthonos kiegészítők 2022-ben

Az utóbbi néhány évben óriási átalakulás ment végbe az építőiparban, hiszen míg korábban a leendő tulajdonosoknak elegendő volt egy komfortos ingatlan felépítése, addig ma már a legkülönfélébb okosrendszerek megléte is alapvető szükségletté vált.

Kis túlzással elmondható, hogy az új házak egy jelentős része ma már okosotthonos jelzővel illethető, hiszen legalább részben több okosrendszer is működik bennük, azonban az igazán jó szisztéma az, amelyik utólag is dinamikusan bővíthető, illetve frissíthető az újdonságok érkezésével.

Emiatt elképesztő népszerűségnek örvendenek manapság a különféle okosotthonos kiegészítők, melyek akár a beköltözéskor, akár évekkel később is beszerelhetők, illetve alkalmazhatók egy olyan ingatlanban, ahol az alaprendszer kiépítésre került.

Hogy melyek 2022-ben a legjobb és legnépszerűbb okosotthonos kiegészítők? Ezek közül csemegéztünk az alábbiakban!

Sokan egyszerű háztartási gépként kezelik őket, márpedig a robotporszívók ugyanolyan okosotthonos kiegészítők, mint bármi más. Kevésbé homogének, ezáltal nagyon sok gyártó kínál már kiváló minőségű robotporszívókat a lakástulajdonosok számára, melyek tökéletesen hozzáilleszthetők valamennyi nyitott rendszerhez.

Nyilván egy robotporszívó már önmagában is okoseszköznek tekinthető, mely hagyományos házakban egyaránt tökéletesen megállja a helyét, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy egy okosotthonban érzi jól magát igazán. Ennek az oka, hogy bizonyos típusok – így példának okáért a Xiaomi robotporszívói – nagyon erőteljes szoftveres háttérrel büszkélkedhetnek, könnyedén ráhangolhatók egy meglévő okosotthonos rendszerre, miközben irányíthatók Amazon Alexával vagy Google Asszisztenssel is.

Robotporszívó

Az összehangolás részeként például beállítható, hogy amint az utolsó lakó is elhagyta a házat vagy becsukódott az okoszár, esetleg aktiválódott a riasztó, a porszívó azonnal munkához lásson, és nekiálljon takarítani, miközben többségükhöz a távoli hozzáférés is biztosított. Ennek köszönhetően munka vagy utazás során is bármikor hozzáférhetünk robotporszívónkhoz és munkába állíthatjuk, hogy makulátlan tisztaság fogadjon minket minden hazaérkezéskor.

Fontos elmondani még a robotporszívók kapcsán, hogy rendkívül sokoldalú okoseszközök, hiszen nemcsak száraz takarításban jeleskednek már, hanem a jobb típusok a felmosásban, a nedves feltörlésben is igencsak jó tulajdonságokkal kecsegtetnek. Ezen felül a legtöbb modell már a kimagasló teljesítmény mellett a navigáció tekintetében is előnyös tulajdonságokat képvisel, működésük nagyrészt automatizált, tehát egyetlen okosotthonból sem hiányozhatnak már 2022-ben, ha szeretjük a makulátlan tisztaságot a lakásban.

Automatizált redőny

Az árnyékolástechnika okosítása és automatizálása ma már szintén alapvető fontosságú valamennyi okosotthon esetében. Az önműködő redőnyök a közhiedelemmel ellentétben közel sem csak a komfortszintünket képesek befolyásolni, hanem rengeteget hozzátesznek otthonunk hatásfokához – különösen ami a hőszigetelést és a biztonságot illeti.

Előbbi tulajdonság pedig manapság különösen fontos, hiszen a rezsiköltségek folyamatos növekedésével elengedhetetlen minden lehetőséget kihasználni annak érdekében, hogy mérsékelni tudjuk a kapcsolódó kiadásokat. Egy automatizált redőny pedig ebben a tekintetben különösen sokat segíthet, hiszen folyamatosan képes szabályozni a lakásba jutó fény mértékét, miközben extra szigetelést biztosít a nyílászárók számára.

Automatizált redőny

A megfelelő érzékelőkkel ellátva például a redőnyök automatikusan nyitnak, ha odakint napfényes az idő, így télen és az átmeneti időszakban alaposan meg tudják támogatni a lakás fűtését, míg nyáron a dinamikus árnyékolással – avagy a forró napsütés távoltartásával – a hűtési költségeket lehet visszaszorítani általa. Hogy mindez beállításaink függvényében automatizálható, csak hab a tortán, arról nem is beszélve, hogy egy alumínium redőny lehúzott állapotban milyen hasznos lehet a lakás vagyonvédelmében.

Okostermosztát

Miután világszerte energiaválság van, és mindenki spórolni akar a fűtési költségeken, az okostermosztát ma már elengedhetetlen kellék lehet egy valamire való okosotthonban. Rendszertől függ ugyan, de a legtöbb ilyen termosztát utólag is beépíthető, illetve automatizálható a rendszerrel, és több szempontból is hasznos társ lehet a hétköznapokban.

Nem elég, hogy dinamikusan képes szabályozni a fűtés és a hűtés erőforrásait a külső környezeti viszonyok függvényében – például amikor a redőny felemelkedik, a napsugárzás kifejti természetes hőhatását, az okostermosztát pedig rögtön kikapcsol –, de mindemellett még távoli hozzáférést is biztosít otthonunk rendszeréhez.

Okostermosztát

Hányszor történt már meg velünk például, hogy miután elmentünk munkába, drasztikusan megváltozott az időjárás, és feleslegesen ment otthon a fűtés vagy a hűtés? Bizonyára sokszor, de egy okos termosztáttal ez kiküszöbölhető, hiszen akár saját telefonunkról is elérhetjük, és az időjárás függvényében lekapcsolhatjuk például a fűtést, amivel rengeteget spórolhatunk.

Nem feltétlenül csak a takarékoskodás, hanem az extra kényelmi funkciók miatt is elengedhetetlen, hogy okosotthonunkat a lehető legtöbb okosizzóval szereljük fel. Nem elég, hogy ezek mindegyike rendkívül alacsony fogyasztó, többségük olyan képességekkel bővíti a lakás funkcióit, melyekről korábban talán nem is álmodtunk volna.

Példának okáért automatikusan érzékelik, ha valaki ott van a szobában, képesek maguktól állítani a fényerőt, ha odakint kisütött a Nap, netán lehúztuk a redőnyt, de akár az is beállítható velük, hogy amint a lakás ajtaja bezáródott, és mindenki elment, akkor automatikusan lekapcsoljon az összes izzó. Ezzel rengeteg pénzt megspórolhatunk egy évben, ha azt vesszük alapul, hogy milyen gyakran marad felkapcsolva egy-egy lámpa a házban.

Okosizzó

Természetesen vannak már olyan okosizzók, melyek telefonnal vagy hangirányítással egyaránt üzemeltethetők, így könnyebben kapcsolhatók és szabályozhatók, a fényerő módosításával pedig fogyasztásuk is mérsékelhető.

A hangirányítás ma már minden okosotthonban egyfajta alapkövetelménynek tekinthető. Bár vannak egyszerűbb, saját fejlesztésű megoldások, ebben a tekintetben azonban érdemes ragaszkodni a jól bevált gyártók termékeihez, méghozzá annak érdekében, hogy a későbbiekben ne legyenek kompatibilitási problémáink.

A legismertebbek ezen a téren az Amazon Alexa, az Apple Siri és a Google Asszisztens, melyek valójában digitális asszisztensek, de minden gyártó elérhetővé tett hozzájuk olyan okoshangszórókat – például ilyen a Google Home vagy az Apple HomePod –, amelyek óriási segítséget nyújthatnak egy okosotthon falai között.

Okoshangszóró

Segítenek optimalizálni a folyamatokat, egyszerűsíthetjük velük bizonyos részegységek irányítását, összehangolhatunk általuk bizonyos termékeket, miközben önmagukban is nagyon hasznosak lehetnek. Kereshetünk segítségükkel a világhálón, zenét hallgathatunk rajtuk, de többek között még ébresztőként is alkalmazhatjuk őket.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top