Barion Pixel

Jön a Xiaomi Civi 2, egy okostelefon a felső középkategória kedvelőinek

Jön a Xiaomi Civi 2, egy okostelefon a felső középkategória kedvelőinek

A Xiaomi célja, hogy lehetőségeikhez mérten valamennyi okostelefonos szegmenst ki tudjanak szolgálni, így a belépő szinten, a középkategóriában és a prémium ligában egyaránt többféle modellel szolgálhassanak – méghozzá egymással párhuzamosan.

A kiváló ár-érték arányú eszközökről ismert gyártó azonban manapság egy kicsit háttérbe szorította a középkategória felső szegmensét, ezért igencsak itt volt már az ideje egy kis kompenzációnak, amit nem a Redmi vagy a Poco szériák aktuális tagjával akarnak elérni.

Sőt még csak nem is a következő nagy Xiaomi-generáció leggyengébb modelljével, hiszen a gyártó elhatározta, hogy újabb Civi modellt dob piacra hamarosan, ami kifejezetten ezt a réteget szeretné kiszolgálni egy egészen derekas specifikációval.

Friss termékvonalról beszélünk

Akinek esetleg ismeretlenül csengene a Xiaomi Civi név, az nem teljesen meglepő, hiszen egy viszonylag friss termékvonalról beszélünk a kínaiak portfóliójában, lévén mindössze egy évvel ezelőtt történt, hogy a Civi legelső generációja megjelent a sorban.

A nemes egyszerűséggel csak Civi 1 névre keresztelt készülék a felső középkategóriát igyekezett kiszolgálni, és különösen nagy figyelmet szentelt a hardvernek, valamint a szelfikamerának is, a későbbiekben pedig csak egyetlen alternatív variánst kapott.

Ez volta Civi 1S, amit nem tekinthettünk újgenerációs kiadásnak, hiszen gyakorlatilag semmiben sem különbözött az eredeti modelltől, csak és kizárólag a lapkakészlet tekintetében volt változás, így Snapdragon 778G helyett 778G+ került bele.

Ez utóbbinak az oka sem feltétlenül az volt, hogy a Xiaomi erősebbé tegye a telefont – hiszen ezen a téren a legelső modell sem okozott csalódást –, sokkal inkább az állhatott a háttérben, hogy a 778G egyszerűen elfogyott és könnyebb, sőt olcsóbb volt hozzáférni a pluszos lapkakészlethez.

A Civi 2 folytatja az előd által kitaposott utat

A Xiaomi Civi 2-ről bár egyelőre még nem áll a rendelkezésünkre túl sok információ, az viszont már teljességgel bizonyos, hogy a közvetlen előd által kitaposott ösvényt folytatja tovább, ezáltal a címben már említett ligát szeretné megcélozni vele a gyártó.

Ami bizonyosnak tekinthető, hogy lapkakészletből a telefon a Snapdragon 7 Gen 1-es szettre szeretné majd építeni az erejét, ami elég erős lesz ahhoz, hogy ne legyen hiányérzetünk, de azért nem olyan kiugró ahhoz, hogy ne irigyelnénk meg később egy Snapdragon 8 Gen 1-et.

A Civi 2 folytatja az előd által kitaposott utat

Rendszermemóriából várhatóan 8 és 12GB mennyiség várja majd a vásárlókat, és bár a belső tárhely méreteiről egyelőre nem hallottunk még, ellenben az már biztos, hogy UFS 3.1 szabvány kerülhet bele, tehát bármekkora is legyen a mérete, az írási és olvasási sebessége hatalmas lesz.

Az egész eszközt egy 4500 mAh-s akkumulátorral szerelték fel, amihez 67W-os gyorstöltés csatlakozik, tehát az elődhöz mérten a telep kapacitása nem változik, ellenben sokkal gyorsabban, alig 30 perc leforgása alatt feltölthetjük 0-ról 100 százalékra.

A kijelző terén a Xiaomi Civi 2 egy 6,56 hüvelyk méretű OLED panelt kaphat majd, amiről annyi biztos még a kiszivárgott részletek mellett, hogy kötelezően hozza majd a 120Hz-es képfrissítési arányt, mely ebben a kategóriában természetesen már teljességgel elvárható.

A kamera tekintetében érdekes változások várhatók a Civi 2-nél, hiszen az előd 64 megapixeles egységét ezúttal egy 50 megapixeles szenzor váltja fel, ami a számok tekintetében visszalépésnek tűnhet, valójában azonban egyáltalán nem az.

Az 50 megapixeles főkamera ugyanis sokkal nagyobb hardveres és szoftveres tudást kap majd, mint az elődben helyet kapott fényképezőgép volt, még optikai képstabilizálás is lesz benne, sőt munkáját egy 8- és egy 2 megapixeles szenzor egészíti ki.

Hogy a szelfikamera tekintetében mit kaphat a telefon, az egyelőre még kérdéses, ellenben már a Civi 1 is határozottan erős volt ezen a téren, tehát legalább azt a szintet el kell érnie az újgenerációs modellnek is, ami egy 32 megapixeles, autófókuszos előlapi szenzort jelent.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top