Hivatalosan is bejelentette következő zászlóshajójának globális premierjét a Xiaomi, így már szemernyi kétségünk se lehet afelől, hogy hozzánk is megérkezhet a Xiaomi 15 Ultra.
Az új telefonok világszintű bevezetését az MWC Barcelona eseményre időzítette a gyártó, azaz március 2-án számíthatunk majd a termékcsalád premierjére, amely 2025-ben az alapmodellből és a Xiaomi 15 Ultra csúcsmodellből áll, vagyis a Pro változat továbbra sem hagyja majd el az ázsiai régiót.
Lássuk azonban, hogy milyen információkat tudtunk meg hivatalosan a gyártó két újdonságáról!
Xiaomi 15
A Xiaomi 15 alapmodell végleges specifikációi nagyjából megegyeznek azzal, amit korábban megtudhattunk róla, azonban a kínaihoz képest a globális piacra valamiért egy kisebb akkumulátorral érkezik.
Míg ugyanis keleten 6000 mAh-s telep került a készülékbe, és sokáig az a hír járta, hogy felénk is ezzel szerelik majd fel, addig valójában a nyugati modellekbe csak egy 5410 mAh-s akkumulátor kerülhet.
Hogy ez milyen hatással lesz az üzemidőre, azt egyelőre nem tudjuk még pontosan, azt viszont igen, hogy a töltés tekintetében már nincsen kompromisszum, hiszen a telefont 90W-on keresztül tölthetjük vezetékes formában és 80W-on vezeték nélkül.

A főbb specifikációk közül mindenképpen kiemelendő még a Snapdragon 8 Elite lapkakészlet – ami bizonyára bődületes erőt ad majd a telefonnak –, valamint a 6,73 hüvelykes 2K LTPO AMOLED kijelző, ami teljes mellszélességgel támogatja a 120Hz-es képfrissítési rátát.
A telefon IP68/69 besorolással büszkélkedhet, azaz egészen tartósnak tekinthető, és a globális modellek közül állítólag mindegyik 16GB RAM-mal és 512GB/1TB tárhellyel érkezik, méghozzá fekete, fehér és ezüst árnyalatokban, bár itt ki kell emelnünk, hogy keleten 12GB-os változat is volt a piacon.
Bár az Ultra modell biztosan túltesz majd ezen, azonban a kamerarendszer miatt sem kell szégyenkeznie a Xiaomi 15-nek, hiszen egy négykamerás kamerarendszer kapott helyet a hátlapján, amiben találhatunk 50 megapixeles ultraszéles és 50 megapixeles telefotó modulokat is, méghozzá Leica által hangolt lencsékkel.
Az ár tekintetében jó hír, hogy nem várható drágulás a Xiaomi 15 kapcsán, bár egyelőre még csak az 512GB-os modellről hallottunk ebben a tekintetben, ami várhatóan 1100 euróba, azaz nagyjából 440 ezer forintba kerül majd.
Xiaomi 15 Ultra
Miután a Pro modell megjelenését idén sem tervezi a nyugati régióban a Xiaomi, ezért a termékcsalád 2025-ben is két tagot számlál majd: az alapkiadás mellett az Ultra változattal kiegészülve.
Ez a modell leginkább a kijelzőméret és a kamerarendszer tekintetében hoz majd nagyobb izgalmakat a piacra az alapmodellhez viszonyítva. Ugyanúgy Snapdragon 8 Elite lapkával érkezik, 16GB RAM-mal, valamint 512GB/1TB-os belső tárhellyel büszkélkedhet, sőt az IP68/69-es szabvány sem hiányzik a készülékből.
Kijelzője azonban már egy 6,73 hüvelykes LTPO AMOLED lesz, amely 68 milliárd szín megjelenítésére képes, de nem okoz neki gondot a 120Hz-es képfrissítési ráta, a Dolby Vision és a HDR10+ támogatás sem, sőt a Xiaomi Shield Glass 2.0 védelem is bekerült a képbe.

Ezen felül nagyobb durranásnak ígérkezik a kamerarendszere is, hiszen a három 50 megapixeles szenzorhoz ebben a modellben egy 200 megapixeles periszkópos lencse is társul, sőt érdemes tudni, hogy a főkamera egy optikai képstabilizátorral szerelt Sony LYT-900 lesz, de találni még itt Sony IMX858, Samsung JN5 és Samsung HP9 érzékelőket.
Az akkumulátor kapacitása ennél a modellnél is 5410 mAh-s lesz, méghozzá HyperCharge gyorstöltéssel kiegészülve, ami vezetékes formában 90W-ot, vezeték nélkül pedig 80W-ot tud majd.
Az árazás szempontjából a Xiaomi 15 Ultra esetében is még csak az 512GB-os tárhellyel szerelt modellről hallottunk konkrétumokat, ez a változat várhatóan 1500 eurós, azaz nagyjából 600 ezer forintos induló áron kerülhet a boltok polcaira.