Elképesztő okostelefont mutatott be a napokban a Xiaomi, akik úgy döntöttek, hogy egy készülékbe zárják a jelenleg elérhető és megfizethető összes csúcskategóriás megoldást, így megszületett a Mix 4, ami a világon elsőként használja a Snapdragon 888+ lapkakészletét.
Bár érdekesség, hogy az egyik oldalról vannak hiányosságai a telefonnak, például semmiféle IP védelmet nem kapott és a 3,5 mm-es jack csatlakozót is kivették belőle, cserébe azonban valóban mindenből a legtöbbet kapjuk tőle, ami a jelenlegi piacon csak elérhető.
Elképesztően erős hardver grafén hűtéssel
Amivel rögtön kiemelkedik a sorból a Xiaomi Mi Mix 4, az a hardver. Már önmagában sem lenne oka szégyenkezni a készüléknek a Snapdragon 888+ lapkakészlet miatt – melyben egy Hexagon 780-as AI motor támogatja külön a mesterséges intelligencia működését –, de a Cortex-X1-es mag 3 GHz-re húzott órajelét és a 32TOPS teljesítményt egy speciális grafén hűtéssel tették még hatékonyabbá.
A készülékben egy közel 12000 mm2-es, leginkább grafénra épülő passzív hűtőrendszer található, aminek köszönhetően elérte a Xiaomi, hogy ne melegedjen túlzottan a készülék.
A grafén egyébiránt az akkumulátorban is megjelenik, hiszen sokkal jobb vezetőképességgel büszkélkedhet, mint a szén. Bár kapacitása mindössze 4500 mAh lett, azonban 120W-os vezetékes gyorstöltést kapott – mely 15 perc alatt képes teljesen feltölteni –, sőt az 50W-os vezeték nélküli gyorstöltéssel is 28 perc a teljes folyamat.
Kijelző alá épített szelfikamera
Amivel kapcsolatban a Mi Mix 4 kiemelkedik még a sorból, az nem más, mint a kijelző alá épített szelfikamera, amit a Xiaomi a többi gyártóhoz hasonló módon, de mégis saját technológiát alkalmazva valósított meg.
Ez lett a CUP (Camera Under Panel), mely 400 ppi képpontsűrűség mellett kínálja a legjobb teljesítményt. Ezt a gyártó egy speciális mikro-gyémánt pixelstruktúrával és átlátszó indium-ón-oxid huzalokkal oldotta meg, a torzításokat, a rossz fényerőt és kontrasztot pedig teljes egészében a mesterséges intelligencia korrekciójára bízták.
Maga a kijelző egy 6,67 hüvelykes, FHD+ felbontású AMOLED panel lett, ami támogatja a 120Hz-es képfrissítési rátát, a HDR10+ technológiát és a Dolby Visiont is. Mindezt Gorilla Glass Victus védelemmel látták el, mely kiváló protekciót nyújt a panel számára a karcolások ellen.
Erőteljes hátlapi kamerarendszerrel, teljes kerámiaburkolattal
Talán nem meglepő egy ilyen háttér mellett, hogy a Xiaomi a kamerarendszert sem aprózta el a Mi Mix 4 esetében. A központi szenzor például 108 megapixeles lett, tartozik hozzá optikai képstabilizálás, 4 az 1-ben Super Pixel feldolgozás, de egy 13 megapixeles széles látószögű és egy 8 megapixeles periszkópos kamera is támogatja az összképet.
Ezen felül a telefon teljes egészében újgenerációs kerámiaburkolatot kapott. Ennek a lényege, hogy a vázat három alkalommal 1400 fokon égették ki, így nemcsak tartósabb, de könnyebb is lett a végeredmény.
Érdekesség, hogy a szokásos fehér és fekete mellett ez a modell már szürkében is kapható, illetve természetesen rendelkezik az összes létező vezeték nélküli csatlakozási lehetőséggel, UWB technológiával, de még Harman Kardon sztereó hangszórókkal is.
Hogy a Xiaomi Mi Mix 4 mikor érkezik Európába, az egyelőre kérdéses, az viszont nem, hogy a 8/128GB-os változat már 230 ezer forintért beszerezhető lesz, de a legnagyobb 12/512GB-os variáns sem haladja meg sokkal a 290 ezer forintos kategóriát, a két véglet között azonban egy 8/256GB-os és egy 12/256GB-os modell is várható.