Idén júliusban hivatalosan is elrajtolt a Xiaomi 12S terméksorozat, ami összesen három modellel bővítette a gyártó kínálatát, azonban a 12S és a 12S Pro mellett a 12S Ultra csak a kínai piacnak lett dedikálva, így sokaknál idézett elő hiányérzetet a gyártó.
Minden jel arra utal azonban, hogy hamarosan megszűnhet ez a hiányérzet, hiszen ha nem is pontosan ezen a néven, és némi módosítás társaságában, de a Xiaomi 12T, illetve még inkább a 12T Pro egy kicsit kárpótolhatja a prémium modellekre szomjazó felhasználókat.
Bár a megjelenés körülményei egyelőre még nem ismertek, azonban már most idő előtt kiszivárgott minden fontosabb részlet a két készülékről. Lássuk, hogy mit tudhatunk róluk jelenleg!
Mindkét modell 120Hz-es AMOLED kijelzőt kap
Ami közös pont a két új Xiaomi telefonban, az nem más, mint a kijelző, hiszen egységesen egy 6,67 hüvelykes AMOLED panelt kapnak, ami arra enged következtetni, hogy a megjelenés, a dizájn tekintetében túl sok különbség nem várható köztük.
A kérdéses képernyőről annyi biztos még, hogy kifejezetten derekas, 1220×2712 képpontos felbontásra lesz képes, méghozzá 120Hz-es képfrissítési ráta társaságában, de természetesen a Gorilla Glass ötödik generációs védelme sem hiányzik majd róla, ami ma már alapvető elvárás egy prémium modelltől.
Mivel a Xiaomi szeretné alacsonyan tartani az érkező modellek árát, ezért mindkét készüléknél elvetették a fém készülékházat, így műanyag kerettel és műanyag hátlappal érkeznek, de ennyi kompromisszum belefér – különösen a bennük lakozó erő miatt.
Itt fontos még kiemelni, hogy a lapkakészlet és a kamerarendszer terén a két készülék jelentős különbségeket vonultat majd fel, de az 5000 mAh-s akkumulátor mindkét esetben megfigyelhető lesz, akárcsak a 120W-os vezetékes gyorstöltés.
A Xiaomi 12T Pro 200 megapixeles kamerát és Snapdragon 8+ Gen 1 lapkát kaphat
A Xiaomi 12T Pro legnagyobb erősségét minden kétséget kizáróan a Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet biztosítja majd, ami a jelenlegi piac egyik legerősebb és legjobb chipsetje az Android-alapú okostelefonok világában.
Mindezt ráadásul a gyártó választható módon 8 vagy 12 GB rendszermemóriával egészítette ki, ami a szupergyors LPDDR5-ös sorozatból származik, de tárhelyből is az UFS 3.1-es típussal büszkélkedhet, méghozzá 256GB kapacitással.
A kamerarendszer tekintetében a Xiaomi 12T Pro központi egysége egy 200 megapixeles, f/1,69 hüvelykes rekeszértékkel rendelkező fényképezőgép lesz, ami biztosan a mobilfotózás élmezőnyébe repíti az eszközt, pláne annak fényében, hogy az optikai képstabilizálás sem hiányzik belőle.
A kérdéses központi kamera egyébiránt bizonyára a Samsung által fejlesztett HP1-es modul lesz a maga 1/1,22 hüvelykes méretével, amivel az elsőséget elvesztette már a gyártó, hiszen a Motorola Edge 30 Ultrában találkoztunk vele, noha ott f/1,9-es lencse mellett.
Természetesen társkamerákból sem lesz hiány, ezen a téren egy 8 megapixeles ultraszéles, valamint egy 2 megapixeles makrókamera teljesít benne szolgálatot, míg a szelfiket egy 12 megapixeles előlapi egységgel tudjuk készíteni.
A Xiaomi 12T 108 megapixeles kamerát és MediaTek lapkát kap
A nagy testvérhez mérten vélhetően nemcsak jóval olcsóbb lesz a Xiaomi 12T, hanem ezt a különbséget a hardver tekintetében is érzékelhetjük majd.
A központi kamera itt egy 108 megapixeles egység lesz, ami képstabilizálás nélküli, ámde f/1,65-ös rekeszértékkel képes dolgozni, és ugyanazokat a társkamerákat kapja, mint a Pro variáns, sőt a szelfikamera tekintetében szintén egyezést tapasztalhatunk majd.
Amivel kapcsolatban azonban nem, az a lapkakészlet, hiszen a sima 12T nem Qualcomm chipsettel érkezik, hanem a MediaTek által gyártott Dimensity 8100 Ultrával, ami közel sem rossz ugyan, de messze elmarad a Snapdragon 8+ Gen 1-től.
Mindezt egyébiránt 8GB RAM-mal és választhatóan 128 vagy 256GB belső tárhellyel egészítette ki a Xiaomi.
A Xiaomi 12T és a Xiaomi 12T Pro ára
Az árcédula tekintetében hivatalos adatok még nem érhetők el a Xiaomi 12T és a Xiaomi 12T Pro kapcsán, de a pletykák és feltételezések szerint előbbi 650 eurós áron kerül a boltok polcaira, utóbbi pedig 850 euróba kerül majd.
Ez mai árfolyamán nagyjából 260 ezer és 340 ezer forintnak megfelelő összeg, de hogy mikor nyithatjuk majd ki a pénztárcánkat a két telefonért, az egyelőre még nem derült ki, azonban karácsony előtt biztosan piacra kerülnek.