Barion Pixel

Újabb okostelefonos termékcsaládot indít a Xiaomi

Újabb okostelefonos termékcsaládot indít a Xiaomi

A jelek szerint egyre jelentősebb változások vannak kilátásban a Xiaomi okostelefonos ágazatában, hiszen a kínai gyártó a jól ismert alapszéria, valamint a közkedvelt Redmi és Poco brandek mellé egy újabb termékcsaládot indít el hamarosan.

Ez lesz majd az úgynevezett Civi-sorozat, mely egyelőre nem tudni még, hogy pontosan a piac mely rétegében érvényesülhet, ellenben az biztos, hogy közel sem lesz akkora újdonság, mint amit sokan várnak tőle, inkább egy ismert termékvonal átnevezéséről beszélünk.

A keleten ismert CC termékcsalád alakul át

Merthogy a Xiaomi Civi valójában nem egy vadonatúj brand, hanem a keleten CC név alatt ismert termékek nyugati kivetüléseiről van szó. Érdekesség, hogy a Kínában így megjelent készülékek átnevezve eddig is gyakran eljutottak hozzánk, mostantól azonban sokkal direktebb módon számíthatunk majd a megjelenésükre.

Példának okáért az Ázsiában Xiaomi CC9 Pro név alatt ismert készülék mifelénk a Snapdragon 730G lapkakészletre, 108 megapixeles kamerára és 6,47 hüvelykes kijelzőre épülő Redmi Note 10 Pro név alatt került piacra.

A keleten ismert CC termékcsalád alakul át

Ebből következik, hogy a Xiaomi a Civi termékekkel is a jó ár-érték arány kedvelőinek szeretne majd kedvezni, a Weibón elhintett első hírmorzsák szerint pedig leginkább a fiatalabbakat szeretnék megcélozni ezekkel a termékekkel, hiszen az elérhető árcédula mellé látványos termékdizájn és kiváló kamerarendszer kerülne mindegyik modellbe.

Az első Xiaomi Civi kifejezetten ígéretesnek tűnik

A Xiaomi által bevezetésre kerülő új termékcsalád első mobiljáról ráadásul már gyakorlatilag minden kiderült, így az első Civi kapcsán kijelenthető, hogy kifejezetten ígéretesnek tekinthető már most.

Ennek az oka, hogy a készülék a Snapdragon 778G lapkakészlettel érkezik, mely azon túl, hogy kifejezetten erőteljes alapot ad számára, már 5G chipet is tartalmaz. Kapcsolódik hozzá továbbá egy 6,55 hüvelykes FHD+ kijelző is, mely a Dolby Atmos mellett támogatja a 120Hz-es gördülékeny megjelenítési módot, de a kamerák tekintetében sem kell szégyenkeznie a végeredménynek.

Az első Xiaomi Civi ugyanis biztosan egy 64 megapixeles főkamerával dolgozik majd, de hogy a kamerarendszer többi elemétől mit várhatunk, az egyelőre kérdéses még. Az viszont már nem, hogy az előlapra egy 32 megapixeles szelfikamera kerül, miközben az akkumulátora 4500 mAh-s teljesítménnyel büszkélkedhet és 55W-os tempóval tölthető. 

Ami az eddigi hírek alapján biztos még, hogy a készüléknek lesz 256GB belső tárhellyel szerelt típusa is, miközben már gyárilag a MIUI 12.5 kezelőfelületet kaphatja meg az Android alapok mellett.

A Xiaomi Mi 11 Lite 5G NE kiköpött mása

Amennyiben kizárólag a hardverelemeket vesszük sorra, akkor az első Xiaomi Civi kiköpött mása lesz a Xiaomi Mi 11 Lite 5G NE modellnek, hiszen mindkettőben Snapdragon 778G lapkakészlet dobog, de egyezés mutatható a főkamera és a kijelző tekintetében is.

A termékdizájn kapcsán azonban már egészen más megoldásról van szó, mégpedig olyannyira, hogy a Civi egyetlen Xiaomi mobilra sem hasonlít a jelenlegi palettáról, ellenben egy rivális gyártó, a Vivo X60-as termékével annál több kapcsolatot ápol. 

Természetesen mindez apró kompromisszum annak függvényében, hogy a Civi várhatóan mindezt verhetetlen árcédulával biztosítja majd a vásárlók számára, még akkor is, ha erről egyelőre csak találgatások vannak.

Megosztás

Kosár tartalma
Főoldal
Fiókom
0
Kosár
Keresés
Csatlakozz a várólistához Az általad megadott érvényes e-mail címen azonnal értesítünk, ha a termék újra raktáron lesz.
Scroll to Top
Ünnepi nyitva tartás és kiszállítás

Személyes átvétel: 
A személyes megrendeléseket december 23-ig lehetséges átvenni!

Kiszállítás:
A december 17-én 12:00-ig leadott rendelések még garantáltan odaérnek karácsonyig!